Katolikus óvoda épül Mátészalkán

Új, óvodai tagintézmény alapkőletételi ünnepségét tartotta március 2-án a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő mátészalkai Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola.

Az ünnepség az iskola énekkarának műsorával kezdődött, majd Dienes Béla igazgató mondott köszönetet az erkölcsi és anyagi támogatásért. Palánki Ferenc megyéspüspök a gyermekek megáldásáról szóló evangélium felolvasása után az Isten szeretetének élményéről beszélt. A főpásztor XVI. Benedek pápa gondolatára utalt, aki a jelen kor fiataljainak krízisjelenségeiben a nevelés válságát látta. Benedek pápa üzenetében meghívta a szülőket, pedagógusokat, tanárokat, papokat, hogy segítsenek a gyermekeknek, fiataloknak eligazodni a bizonytalan világban. E gondolatában a pápa a szülőknek szólva kifejtette, legyenek hiteles tanúi a szeretetnek, hiszen a szülők egymás iránti szeretete a legtöbb, ami adható a gyermekeknek, amely közegben egészséges módon tud felnőni a gyermek.

A megyéspüspök hozzátette, a felülről érkező kegyelem, segítség, áldás és az ember részéről alulról jövő szeretet találkozása az az isteni remekmű, amikor megszületik valaki, a megismételhetetlen, végtelen értékű személy. Ezt a feladatot elvállalva, együttműködve a szülőkkel Isten szándékát valósítjuk meg az iskolában, óvodában. „Amikor óvodát építünk nem épületet, hanem jövőt, Isten országát építjük. Azzal a szeretettel szeressünk, amellyel Jézus átölette a gyermekeket és megáldotta őket, hogy maguk is áldás lehessenek a világ számára” — fejezte be gondolatait a főpásztor.

Palánki Ferencet követően Hanusi Péter polgármester szólt a jelenlevőkhöz, majd Zsigmond László bemutatta a készülő új óvoda terveit. Az alapkő letétele előtt egy időkapszulában a jövőnek szóló üzeneteket helyeztek el.

Az ünnepségen részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere, Molnár Katalin EKIF főigazgató, Heidelsperger István plébános, iskolalelkész, Zsigmond László építész, Harsányi Endre projektmenedzser, az építő cég képviselői, a város önkormányzatának testületi tagjai, Mátészalka németországi testvérvárosának delegációja, szülők, tanárok, diákok és az új óvodások.


Forrás és fotó: Magyar Kurír