“Jövőre ismét jövünk, Harangod!” Egyházmegyei gyermeknap – másképp

Már hagyomány, hogy a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Lelkipásztori Intézetének Hitoktatási Irodája a festői szépségű Harangodon rendezi az egyházmegyei gyermeknapot. Idén 13. alkalommal találkoztak egymással az egyházmegyénk plébániái képviseletében érkezett gyermekközösségek. Votykuné aradi Angéla hittanár beszámolója:

“A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye programjai között már hagyományként van jelen a Nagykálló-Harangod csendet hirdető, tavas, erdős, ligetes dombjai között rendezett gyermeknap. A gazdag programokat kínáló rendezvény az egyházmegye legkisebbjeinek találkozója. Kisvárdáról 80 lelkes fiatallal indultunk el ezen az igazán gyönyörű, napsütéses reggelen, hogy belevessük magunkat a gyermeknap fantasztikus árjába. A programok felépítése az előző évekhez hasonló volt. A szervezők köszöntése és egy rövid daltanulás után, megalapozott jó hangulatban kezdődött a plébániai csapatok játékos akadály- és sorversenye, a délután pedig választható programok: lovaglás, pónifogat, kézműves ház, táncház, méta, állatsimogató, labdajátékok, és a szabadtéri kemencénél a dagasztás és sütés látványa mellett a kenyérlángos várta a gyermekeket, akik meglepetésként még ebédre hot-dog, hamburger és jégkrém várt, mely igen jól esett a versenyek után. A csodálatos nap méltó befejezése volt az erdő szélén megtartott szentmise, amelyen a gyermekek szeretettel hallgatták Nagy Zsolt atya szavait.

Hatalmas megtiszteltetés érte a Szent László Katolikus Általános Iskola 3 – 6. osztályos hittanos gyermekeit, mert a nap kezdéseként két csodálatos éneket énekelhettünk a gyermeknap résztvevőinek. Megmutathattuk, hogy mi milyen énekekkel zárjuk le a hittanórákat, és egy szívvel, egy lélekkel énekeltük, hogy: Itt vagyok most, jó Uram, hozzád száll e dal…. Mintha Isten arca ragyogott volna előttünk, sugárzott a gyermekekről a szeretet, a jóság. Teljesen átélték, azonosultak az énekekkel. Mélyen meghatódtam. Olyan büszke vagyok rátok!

A jókedv kitartott egész estig és csodálatos élményekkel gazdagodva, büszkeséggel eltelve tértünk haza. Jövőre ismét jövünk, Harangod!”

Votykuné Aradi Angéla
hittanár

Az egyházmegyei lelkinapról készült fotók az ELI közösségi oldalán!