A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, Nagyboldogasszony napját ünnepli. Az ünnep eredete az ősegyházig nyúlik vissza: a hagyomány szerint a Megváltó, édesanyjának, Máriának a holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe.
Francesco Botticini: Mária mennybevétele
Ha végigtekintünk a liturgikus éven, láthatjuk, hogy az Egyház milyen figyelmes szeretettel ünnepli meg a Boldogságos Szűz Mária életének legfontosabb eseményeit: A szeplőtelen fogantatását, a születését, a névadását, templomba való bemutatását, Erzsébet meglátogatását és Szent Fia halálát látó szenvedését. De az Egyház talán a legfényesebben Mária mennybevételét ünnepli meg, hiszen dogmává tette és kötelező ünnepé nyilvánította. A hívő emberben felmerülhet a kérdés: Vajon miért olyan fontos ez az ünnep számunkra? Miért olyan fontos számunkra, hogy Mária „testével és lelkével” felvétetett a mennybe?
XII. Pius pápa 1950. november 1-jén új dogmát hirdetett ki, amely a huszadik század egyetlen dogmája. A dogma szerint: „A Szeplőtelen Istenanya, mindenkor Szűz Mária a földi életpálya befejezése után testével és lelkével fölvétetett a mennyei dicsőségbe.” (DS 3903). A dogma magyarázata szerint a Jóságos Istenanya „a legszorosabb kapcsolatban van fiával és így részesedik a sorsában. (…). Lehetetlennek látszik, hogy eme földi élet után nem csak lélekben, hanem testben is elválasztott lett volna Krisztustól az, aki Krisztust foganta, szülte, tejével táplálta, karjában tartotta, kebléhez szorította” (DS 3900) A dogma tehát Krisztus és Szűz Mária egységét, szeretetegységét hangsúlyozza. A tanítás szerint ez a szeretetegység a halál után sem szűnik meg.
Ennek a magyarázatnak nagyon fontos üzenete, hogy imádságainkkal, a kegyelem elfogadásával mi is összekapcsolhatjuk életünket Krisztussal. Ha pedig összekapcsoljuk az életünket Jézussal, akkor hihetünk abban, hogy a halál ezt a kapcsolatot nem fogja megtörni. Jézus szeretete átsegít minket a halálon. Mi a földi életünk során nem vagyunk olyan kitüntettet helyzetben mint a Boldogságos Szent Szűz, így a halálunk után nem vétetünk a mennybe, de a jövőnk, az üdvösségünk Isten szeretete által biztosítva van.
Benedek pápa a „Sion leánya” című művében írja, hogy a Boldogságos Szent Szűz egész élete az Egyház útját jelzi. Mária igenje, amit az angyal üzenetére mondott az Egyház igenje volt, Mária krisztuskövetése az Egyház krisztuskövetése volt, Mária a kereszt alatt a szenvedő Egyházat képviselte. Ennek a gondolatsornak megfelelően Szűz Mária mennybemenetele, megdicsőülése az Egyház megdicsőülése. Más szavakkal a mennybe felvett Mária jel számunkra, a remény jele. Mi is eljuthatunk oda, ahova Mária eljutott. (…) Ezt a gondolatot fejezi ki a mai szentmise prefációja is, amit az ünnepi szentmisében hallunk:
„Mert ezen a napon az Istenszülő Szüzet felvetted a mennybe Így ő lett Egyházad megdicsőülésének kezdete és példája, zarándok néped vigasza, és biztos reménye”
Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának (Ferences templom, Budapest)
Nagyboldogasszony napjának van egy harmadik megközelítési útja is, amely miatt ez az ünnep nagyon kedves számunkra. Ez pedig az, hogy hitünk szerint a mennyekbe felvett Boldogságos Szűz Mária közbenjár értünk. Ő az, aki összefogja kéréseinket és Fiához, Jézushoz viszi, és Ő az, aki a kegyelmeket közvetíti felénk. Ezt fejezi ki a János evangélium Golgota-jelenete is, amikor Jézus Máriát egy gesztussal János és az Egyház édesanyjává teszi. Ezzel magyarázható, hogy az emberek mindig olyan nagy bizalommal tekintenek Máriára, és az Ő közbenjáró segítségét kérik.Szent István király olyan fontosnak tartotta Mária égi születésnapját, hogy ezen a napon, augusztus 15-én ajánlotta hazánkat Szűz Mária oltalmába, akit ezért nevezünk Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nak. Nagyboldogasszony hazánkban olyan kötelező ünnep, mely nem szükségszerűen esik vasárnapra.
Felhasznált forrás: Magyar Pálos Rend honlapja