Akik előttünk jártak, akik győztek, akiknek köszönhetjük életünk szépségét, akiknek hálával gyújtjuk meg gyertyáinkat – Felföldi László atya ünnepi gondolatai

Mindenszentek ünnepén és halottak napján tekintetünk még inkább az „égiek” felé irányul. A szentek hittek abban, hogy ha rálépnek a Krisztus által hirdetett útra, akkor teljes lesz az életük, beteljesül legfőbb vágyuk, az üdvözülés. Mi pedig hisszük, hogy ők valóban eljutottak a mennybe és hisszük, hogy követhetjük őket. Minden evilági nyomorúságunk és szenvedésünk közepette is hiszünk abban, hogy Isten megjutalmaz minket és elnyerjük az örök üdvösséget. Felföldi László plébános, püspöki helynök atya ünnepi gondolatait közöljük.

 

Akik előttünk jártak, akik győztek, akiknek köszönhetjük életünk szépségét, akiknek hálával gyújtjuk meg gyertyáinkat

 

Mindenszentek, akik előttünk jártak, és mint mi, emberi gyarlóságokkal küszködtek, igazi emberi közösségben éltek, annak minden gazdagságával és minden szenvedésével.

 

Kik a szentek, kikre kell felnéznünk, akiket érdemes követni az életben?

 

Ők azok, akik felismerték, hogy embernek születtek Isten akarata szerint, és ezt az ajándékba kapott életet csak ajándékként szabad leélni, Isten akarata szerint. Nincs egységes recept, mindenkinek magának kell a saját útját megtalálni, Istenre figyelő szívét formálni, akaratát Isten akaratára hangolni.

 

Nem rendkívülit vár tőlünk a Teremtőnk, hanem csak annyit, amennyi a teremtményi léttel megvalósítható. De az mindig több mint gondoljuk, mert Isten lelke munkálkodik bennünk és általunk, és nekünk hozzá kell csatlakoznunk. Ha megtaláltuk életünkre szabott akaratát, akkor csodákat élhetünk meg a véges és gyenge emberi sorsban.

 

Ez az ember végső céljának, az örök üdvösségnek az alapja. Minden, ami velünk történik, hordozza magában a kezdetet és a véget. Ebben a tér és idő korlátban éljük életünket. Csak azokat a dolgokat tudjuk elképzelni, aminek kezdete és vége van. Ezért nehéz fogalmat alkotnunk az örök életről.

 

Kaptunk bizonyos időt arra, hogy Isten felé haladjunk és egyesüljünk Istennel: életünk múló-változó idejét. Miután eldöntöttük, mit akarunk kezdeni vele, egyszer belépünk a nyugodt és mozdulatlan idő tartományába: ezt nevezzük örökkévalóságnak, ahol semminek nem leszünk többé híján és boldogok leszünk.

 

Csak ezzel a hittel és reménnyel lehet őszintén belenézni a szeretteink sírján égő gyertyák tiszta fényébe és imádkozni: „Adj, Uram, örök nyugodalmat neki és az örök világosság fényeskedjék neki! Ezzel a hittel és reménnyel lehet örömmel és szeretettel megvalósítani a hétköznapok sokszor sötét zűrzavarában Isten akaratát, hogy általunk is épüljön a szívekben az Ő országa.

 

Ahogy Roger Schutz, ismertebb nevén Roger  testvér, a taizéi szerzetesközösség alapítója fogalmaz: „Amikor kijelentjük Hiszek a szentek egyességében, azt állítjuk: hiszem, hogy a már nem élő tanúk és a földön élő keresztények között, a megdicsőült Egyház és a küzdő Egyház között, mely harcol és imádkozik, olyan kapcsolat van, amelyet senki sem képes lerombolni. Ugyanilyen közösség kapcsolja össze az összes megkeresztelteket, akik ma a földön élnek.”

 

Felföldi László
plébános, püspöki helynök

 

© Egyházmegyei Lelkipásztori Inézet