Hitoktat-ok: “Csak teszem a dolgomat mindennap, hálaadással…”

Köztünk élnek, ismerjük őket plébániáink közösségeiből; rájuk bíztuk legdrágább kincseink, a gyermekeink hitéleti oktatását. Ők a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében szolgáló hitoktatók, akik az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet honlapján megjelenő sorozatban vallanak hitükről, személyes küldetésükről.

 

Szabó Róbertné Anikót évekkel ezelőtt egykori hitoktatója, Vécseiné Nagy Klára szólította meg azzal, hogy lenne-e hitoktató? A kérdésben benne rejtezett a meghívás, a hívatás gondolata is, a válasz pedig egyértelmű igen volt. Anikó Fehérgyarmaton, a református fenntartású általános iskolában kezdte tanítani a katolikus gyermekeket. A hitoktatás újdonságot, lehetőséget, ugyanakkor nagy felelősséget jelentett a számára – olvasható hitoktatói tanúságtételében.

 

“Már gyermekként is tanítottam a macimat, játék babáimat a Képes Bibliából…
Egy kis faluban nőttem fel, és sosem gondoltam arra, hogy Istennek tervei lehetnek velem. Óvónőként, fejlesztő pedagógusként, édesanyaként lettem katekéta, feladatom, hogy háttérmunkásként Isten országát építsem. Idén nyolcadik éve szolgálhatok, ahol igyekszek a meglévő ismereteimet, tapasztalataimat kamatoztatni. Az évek során pedig továbbképzések segítettek a megújulásban, az előrelépésben.

 

Az évkezdés mindig nehéz az új elsősökkel, mert az igazi kihívást ők jelentik számomra. Szeretettel bánni velük, megismerni őket egyenként, jó példával járni előttük, megtalálni velük a közös hangot, figyelni az érzéseikre. Nagy öröm, amikor már figyelnek egymásra, segítenek egymásnak, türelmesek, jószívűek. A szeretetteljes légkör kialakítása fontos számomra a hitoktatásban, igyekszem a gyermekekkel, szülőkkel napi kapcsolatot tartani. Sokszor imádkozunk családi gondok, bajok múlásáért, gyógyulásért.

 

Ha fáradt vagyok, erőt adnak a csillogó szemek, a kíváncsi  arcocskák, a vidám nevetések.  A szeretetben megélt napok az életünk ajándékai: ha boldogabb, nyugodtabb a gyermek hittanóra után, az már öröm számomra. Én pedig igyekszem hűséggel és hitelességgel közvetíteni feléjük Jézus szeretetét.

 

Minden napnak megvannak a kisebb-nagyobb feladatai, kihívásai, céljai, melyekben szeretnék Isten segítségével hitelesen helytállni. Feladataimat hűséggel, pontossággal, szeretettel végzem, a rám bízottakat Urunk felé kell vezetnem, számukra irányt mutatni szavaimmal, tetteimmel. Számomra az ideális hitoktató mélyen hívő, hiteles, egyszerű, szeretettel teli, emberi és ötletekkel teli.

 

 

Egyszerre hála, öröm és ajándék a számomra gyermekek között lenni, rájuk figyelni, szeretni őket és szeretve lenni általuk – ez az életem. Ez az egyik legjobb és legszebb szolgálat: az egyház közelségében élni nyugalmat és biztonságot adó rohanó, változékony világunkban. Örömmel tölt el látni felnőni a gyermekeket, kísérni őket, ott lenni velük életük fontos szakaszaikban. Sok-sok kedves emléket őrzök a szívemben, neveket, arcokat, helyeket. A gyermekek őszinte és csillogó szeme számomra a legértékesebb. Minden velük töltött idő ajándék, mely egész napomat boldoggá teszi, legyen az egy mosoly, ölelés vagy egy egyszerű köszönöm.”

 

© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet / Papp Erika