Példaként áll és bátorítást nyújt – A Szent Családot ünnepeljük karácsony után egy héttel

A Szent Család ünnepét XV. Benedek pápa 1921-ben írta elő a világegyház számára. Napjainkban a karácsonyt követő első vasárnap (2018-ban december 30-án) ünnepeljük, hogy példaként állítsa a hívő emberek elé a Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Jézus Krisztus alkotta családot, és bátorítást adjon a társadalom legalapvetőbb kötelékének alapításához. Mária és József rendelkeztek minden emberi jellemvonással, és ugyanazokkal a nehézségekkel kellett szembenézniük, amelyekkel minden családnak napjainkban.

 

Jézus Krisztus családba születve jött el erre a világra, megmutatva, hogy a családban kezdődikaz emberiség megváltása, mert életünk a családra épül. Amikor az Egyház a Szent Családot állítja elénk, azt kéri, hogy az ő példájukat kövessük, mert csak a család hozhat megújulást számunkra.

 

Szükségünk van Szent József-típusú édesapákra, akik nem csak nevükben töltik be a családfő szerepét. Ugyanannyira van szükség a Szűzanya példáját követő édesanyákra is, akiknek nem a családi „szelfik” a legfontosabbak, hanem gyermekeik lelki fejlődése. Akik időben észreveszik és orvosolják a bajt, ami a családjuk egységét és békéjét fenyegeti.

 

A gyermek Jézus feltételezhetően engedelmességre nevelve növekedett, odafigyelt és hallgatott szülei szavára. Engedelmeskedett az Isten akaratának. Mai társadalmunkban, amikor messze kerültünk a tisztelettől, engedelmességtől, felebaráti szeretettől, az Istentől, nagyon nehéz feladat követni a Szent Család példáját!

 

Kérjük, hogy példájuk indítson minket arra, hogy a családok az erény, a szeretet és a hit alapjai és bástyái legyenek. Kérjük a Szentlelket, hogy Isten békessége, öröme és szeretete költözzön minden családba, és a család minden tagjának szívébe.

 

Boldog csak az lehet, aki megtanul másokért élni. Ez a család egyik nagy feladata, erre kell nevelnie a gyerekeket. Isten szeretetét kell átadni számukra életünkkel, példánkkal, szeretetünkkel, mert csak Isten szeretete és öröme teheti boldoggá az embert.

 

Fotó: Pixabay
© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet / PE