Elsőáldozáshoz járulók jelentkezését várják az Eucharisztikus Kongresszus szervezői

Az eucharisztikus kongresszusok egyik kiemelt eseménye szokott lenni az elsőáldozás. Így lesz ez Budapesten is, ahol 2020. szeptember 13-án, délután 4 órától tartják az elsőáldozás szertartását a Puskás Ferenc Stadionban megrendezendő nyitó szentmisén. Az eseményre a szervezők előjelentkezést hirdetnek, melynek határideje 2019. május 20. Jelentkezni a plébánosoknál, a hitoktatóknál, vagy a rendezvény honlapján lehet.

 

Az elsőáldozáskor az Oltáriszentségben jelen lévő Jézussal találkozunk. Mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyermekünk elsőáldozása meghitt, emlékezetes esemény legyen számára. Olyasvalami, ami megtartja őt a nehezebb időszakokban, erőt ad, ha megfárad élete során. A legtöbb gyermek saját plébániai közösségében lesz elsőáldozó, és veszi magához először ezt az életre szóló erőforrást.

 

2020-ban, a Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitómiséjén ez a személyes találkozás egészül ki egy további, életre szóló élménnyel: a közösség erejének megtapasztalásával.

 

Az Oltáriszentségben jelen levő Jézussal való találkozás ebben a nemzetközi közösségben megmutat valamit az egyház egyetemességéből és tanúságtevő küldetéséből is a világ felé.

 

 

Olyan lehetőség ez, ami egy emberöltő alatt egyszer adódik: akik az 1938-as budapesti kongresszuson részt vettek, egész életükben meghatározó élményként adták tovább emlékeiket a családjuknak.

 

Az elsőáldozás és a nyitó szentmise megszervezéséhez szükséges, hogy a szervezők fel tudják mérni a várható résztvevői létszámot, ezért kérik, hogy előregisztráció keretében 2019. május 20-ig jelentkezzenek plébánosuknál azok, akik a kongresszus nyitó szentmiséjén szeretnének elsőáldozáshoz járulni. Természetesen később is lesz lehetőség jelentkezni, a regisztráció folyamatos, nem zárul le májusban.

 

 

A szervezők azt szeretnénk, ha minden szülő nyugodt szívvel engedné gyermekét erre a nagyszabású lelki kalandra, ezért összeállították a leggyakoribb kérdésekből és az azokra adott válaszokból álló listát, ami ide kattintva olvasható:

 

NYITÓ SZENTMISE ELSŐÁLDOZÁSSAL – 70 kérdés, 70 válasz

 

Forrás: NEK Titkárság

 

© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet