MeNöK – Tájékoztató az ifjúsági táborban résztvevők számára

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Irodája 14-18 éves fiatalok részére nyári tábort szervez 2019. július 21-28. között Nagyvisnyón. A MeNöK, azaz Merjünk Növekedni Krisztussal címre keresztelt tábor szervezői fontosnak tartják, hogy a fiatalok együtt, egymásra hangolva és egymásra figyelve, Krisztusban növekedve együtt tervezzék és építsék a jövő egyházát. Az alábbiakban a szervezők által küldött tájékoztatót közöljük.

 

Kedves Szülők, Gyerekek!

 

Nagy örömünkre néhány nap múlva kezdetét veszi az egyházmegyei MeNöK Tábor. 🙂
Az indulás előtt szeretnénk még néhány hasznos információt megosztani Veletek.

 

Indulás két helyszínről július 21-én, vasárnap 15 órakor (gyülekező 14.30-tól):
Debrecenből a Megtestesülés Plébánia elől (Borbíró tér 9.)
Nyíregyházáról a Főplébánia hátsó kapujától (Kossuth tér 4.)

 

Kérek mindenkit, hogy időben érkezzen, hiszen a buszok 15 órakor indulnak Nagyvisnyóra.

 

Visszaérkezés Máriapócsra július 28-án a 11 órakor kezdődő egyházmegyei búcsúra, ahonnan a gyermekek hazautazását mindenkinek egyénileg szükséges megoldania.

 

Mit hozz magaddal?
– 7 napra elegendő váltásruha,
– meleg ruha – rossz idő esetére,
– pizsama,
– fürdőruha,
– váltás cipő,
– papucs,
– törülköző,
– tisztálkodószerek,
– naptej,
– szunyog- és kullancsriasztó,
– esőkabát,
– hálózsák,
– polifoam,
– kistáska,
– kulacs,
– sapka,
– elemlámpa
– saját gyógyszerek,
– diákigazolvány,
– TAJ-kártya másolata,
– szülői beleegyező nyilatkozat – amennyiben nem töltötted fel a regisztráció során,
– zsebpénz – maximum 3.000 Ft elegendő,
– pénz: a tábor díja 5.000 Ft/fő – amennyiben még nem adtad le

 

Mit ne hozz magaddal?
– elektronikai eszköz (ha lehet minél kevesebbet)
– alkohol

 

Felhívom mindenki figyelmét, hogy a táborban az alkohol fogyasztását nem engedjük, aki ezt nem tartja be, azonnal hazaküldjük.
Továbbá felhívom mindenki figyelmét, hogy a táborban kép- és hangfelvételek készülnek, melyeket a rendezvény dokumentálása és a közvélemény tájékoztatása céljából később közzéteszünk. A táborban való részvétellel a képek, hanganyagok és videók közzétételéhez mindenki hozzájárulását adja.

 

Érdemes követni az Ifjúsági Iroda FB-oldalát: https://www.facebook.com/ifjusagi.iroda/, illetve a Tábor FB-eseményét is: https://www.facebook.com/events/1779629105470831/.

 

Bármilyen kérdés esetén keressétek bizalommal Gaga Zsuzsa munkatársamat a +36/30 776-4492 mobilszámon.

 

A tábor szervezői, az EVEZŐK (az egyházmegyei ifjúságvezető képzése) csapata nevében:
Törő András
ifjúsági referens
titkar@dnyem.hu
+36/30 451-1922

 

@ Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet