Egyetemi lelkészség – Egyházmegyénkben már két megyeszékhelyen várják a katolikus hallgatókat

2018 jelentős állomás volt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye életében: hazánk legfiatalabb (1993-ban alapított) egyházmegyéje egyetemi lelkészséget alapított Debrecenben. A Törő András atya irányításával működő Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség által szervezett találkozási alkalmaknak a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium és a Megtestesülés plébánia ad otthont. A püspöki székhely után egyházmegyénk 2019 októberében Nyíregyházát is bekapcsolta az egyetemi lelkészség vérkeringésébe. A szabolcsi megyeszékhelyen tanuló római katolikus egyetemistáknak és főiskolásoknak Nagy Csaba atya egyetemi lelkész nyújt támogatást hitük mindennapos megélésben.

 

 

Az egyetemi lelkészség az egyik legfontosabb, de egyben a legnehezebb apostoli terület és tevékenység is – olvashatjuk a Katolikus Nevelési Kongregáció egyik, az egyetemi evangelizálásról szóló iránymutatásában. A campus egy nemzet társadalmi és kulturális vetülete, s melytől nagymértékben függ az Egyház és maga a társadalom jövője is. Várakozást nem tűrő apostoli elkötelezettség az egyetemi lelkészek által végzett evangelizálás, mivel az egyetem a kultúra legtermékenyebb műhelye. Az Egyház jelenléte pedig az egyetemi környezetben nem csupán a létező kultúra elemeinek megismerését szolgálja, és ha szükséges, megfontolt kritikával annak megtisztítását végzi, hanem azt az Evangélium és a keresztény hit eredeti gazdagságának segítségével magasabb szintre emeli.

 

Törő András atya egyetemi lelkészként kiemelt feladatának tekinti, hogy élővé tegye a Krisztus-követést a fiatalok számára a mindennapokban. Úgy véli, ennek ereje a jelenlétben rejlik: folyamatosan jelen lenni a fiatalok között, hiszen a találkozás, a közösség olyan mozgatórugó, amelyre minden embernek szüksége van. A lelkészség célja, hogy minél közelebb kerüljenek a fiatalok mindennapjaihoz, amelyben iránytűként szolgálnak, és életvezetésükben kísérik őket. A lelkészség 2019 márciusától új küldetést vállalt: szentmisére hívják az egyetem hallgatóit a Debreceni Egyetemhez közeli Megtestesülés templomba, hogy együtt tapasztalják meg a találkozást Istennel, önmagukkal és társaikkal. A szentmise fiatalos lelkülete, a közös szolgálat és az utána következő kötetlen beszélgetés az örömteli Krisztus-követésre és a hit életszerű gyakorlására bátorítja az egyetemistákat.

 

A Nyíregyházi Római Katolikus Egyetemi Lelkészséget irányító Nagy Csaba atya a társadalom felé nyitott és felelős katolikus értelmiségi identitás erősítését vállalta küldetéseként, valamint felébreszteni a fiatalokban a társadalom iránti felelősségtudatot, szolidaritást, segítőkészséget. Nagy Csaba atya a fiatalokkal, a fiatalok között, a fiatalok nyelvén, a fiatalok mindennapjaiban kíván részese lenni a katolikus hallgatók életének. Az egyetemi lelkészség szervezésében zajló programok, az élet kérdéseit megvilágító beszélgetések és kötetlen találkozások lehetőséget adnak az egyetemisták számára, hogy Istent a hétköznapok fókuszába helyezzék. Mindezek élményt nyújtanak, amely által a fiatalok otthon érezhetik magukat az Egyházban, és innen erőt merítve tudnak útjukra indulni, hogy a hétköznapok küzdelmeit megvívják, csodáit pedig megéljék.

 

A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség által szervezett találkozási alkalmak:

Szerdánként 19 órakor a Megtestesülés plébánián (4032 Debrecen, Borbíró tér 9.)
Vasárnaponként 19.30-tól szentmise a Megtestesülés templomban (4032 Debrecen, Borbíró tér 9.)
Bővebben: delelkes.dnyem.hu

 

A Nyíregyházi Római Katolikus Egyetemi Lelkészség által szervezett találkozási alkalmak:

Kéthetente szerdánként 19 órakor a Campus Kollégium K/12-es termében.
(Az első találkozó időpontja: 2019. október 16.)

 

© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet / Papp Erika