Fiatalok A Világ Életéért – 2019-ben a NEK jegyében a XVI. FAVÉT

Már hagyomány, hogy egyházmegyénk Ifjúsági Irodája 2004 óta minden év őszén találkozót szervez középiskolás fiatalok számára a nyíregyházi Szent Imre Gimnáziumban. A FAVÉT, azaz Fiatalok A Világ Életéért nevet viselő rendezvényen évente több száz fiatal vesz részt, így mára a legnagyobb ifjúsági program lett a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében, ahol tanúságtételekkel, zenével, személyes- és csoportos beszélgetésekkel, valamint meglepetésekkel várják az érdeklődőket.

 

Az egész napos programot 2019. november 16-án, szombaton a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület jegyében rendezik, így az idei találkozó mottója a Kenyér és a Bor. A rendezvényen előadást tart Fábry Kornél atya, a NEK főtitkára, valamint Dr. Rakonczás Nándor, a Debreceni egyetem adjunktusa és Orosz István Mokiosz, görögkatolikus diakónus.

 

 

Jelentkezni egyénileg és csoportosan a favet.jelentkezes@gmail.com címen vagy a +36 42 444-300-as telefonszámon lehet 2019. november 8-ig. Esetleges kérdéseket a fent megadott mail-címen vagy a +36 30 540 8640-es telefonszámon vár Nagy Csaba atya, a rendezvény iskolalelkész házigazdája.

 

© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet