Ünnepi szentmise Egyeken, az Idősek Otthonában

Izgatott várakozás és ünnepi illat töltötte be a Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ egyeki Idősek Otthonát 2019. december 12-én, ahol ünnepi szentmisét mutatott be Papp László egyeki plébános.

 

 

A lakók közül többen gyóntak, majd áldoztak is a szentmisén: nagy esemény volt, hogy első alkalommal vehettek részt helyben lakók és dolgozók az otthonban bemutatott ünnepi szentmisén.

 

Az adventben különös figyelmet fordítanak az intézményben a lakók lelki békéjének megőrzésére, hisz az ünnepeket intézményben, családtagok nélkül tölteni mindig nehéz élethelyzet. Ezért is volt nagyszerű alkalom a Papp László atya által celebrált énekes szentmise, mely a gondozók szerint meghatározó élmény lett a lakók életében, hiszen még napokig beszélgetések tárgya lesz az idősek között.

 

A szentmisét követően rögtönzött szeretetvendégséget tartottak, ahol gyümölcsöt és süteményeket kaptak a lakók, majd a Kórházlelkészi Szolgálat nevében igés lapot és szaloncukrot adtunk ajándékba az egybegyűlteknek.

 

Berényiné dr. Felszeghy Márta
a Kórházlelkészi Szolgálat koordinátora

 

© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet