“Ugye idén is lesz napközis tábor?” – Egy hitoktató élménybeszámolója 2020-ból

A koronavírus-járvány hatására sorra mondták le 2020-ban a nyári gyermektáborokat a szervezők. A tanév utolsó időszakáig kétséges volt, hogy rendeznek-e táborokat, és ha igen, engedik-e a szülők közösségbe a gyermekeket. Aztán május végén a Nemzeti Népegészségügyi Központ megszorításokkal ugyan, de zöld utat adott a táboroztatóknak, akik élve a lehetőséggel, feledhetetlen és önfeledt élményeket szereztek a gyerekeknek. A táborszervezés mellett döntött a debreceni Megtestesülés plébánia is, melynek munkatársai az idén is belevágtak az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő kalandba. A tábori élményekről Jakab Zsuzsanna hitoktató írt személyes hangvételű élménybeszámolót.

Gondolom mindenkinek a „könyökén jön már ki” a karanténos időszak, de én sem tudom kihagyni ebből az írásból, hiszen minden azzal kezdődött, hogy otthon voltunk, nem terveztünk előre semmit, nem tudtuk hogyan alakul az idei nyár, ugyanis nem lehetett semmilyen tábort szervezni. Akkor kezdtem el gondolkodni, hogy ez lesz életem első olyan nyara, amikor egyetlen táborban sem veszek részt. Különös érzés ez, hiszen talán soha sem volt még ilyen nyár az életemben. Már kezdtem feldolgozni, amikor az egyik templomba járó apukától online üzenet érkezett: „Ugye lesz napközis tábor? Az én kislányom mindenképpen megy!” Éppen akkor után derült ki, hogy valóban megszervezhetjük a korábban tervezett kéthetes napközis tábort Debrecenben, a Megtestesülés plébánián. A Szentlélek ennek a családnak már korábban megsúgta, hogy lesz tábor! Néhány napon belül hatalmas örömmel válaszolhattam az apukának, hogy nagyon várjuk a gyerekeket.

Az egész tábort áthatotta a találkozás öröme. Találkoztunk Istennel a templomban, egymással a foglalkozásokon és a közös programokon is. Mindkét héten 5 évestől egészen 16 éves korig voltak résztvevő gyermekek. Létszám szerint 70 gyermek mindkét héten, összesen nagyjából 100 fő fordult meg a táborban valamely napon.

Minden alkalmat közösen kezdtünk Tóth László atya vidám, rövid napindító gondolataival, énekkel és imákkal az Úr előtt, a templomunkban. A délelőtti foglalkozások korcsoportokban történtek. A legnagyobbak az élet komoly kérdéseit tehették fel papjainknak, melyre legjobb tudásuk szerint próbáltak válaszolni, illetve közös gondolkodást igénylő, csapatépítő feladatokon vettek részt a gyermekekkel. A kisebbek pedig egy-egy hitoktató vezetésével ismerkedtek, barátkoztak, játszottak, tanultak együtt. Voltak olyanok, akik saját magukról alkottak képet egy különleges, újszerű módszerrel, voltak akik örömeikről, szomorúságaikról tettek tanúságot és adtak hálát annak az Istennek, aki mindannyiunk Atyja.

 

Az első hét időjárása kicsit viszontagságos és szeszélyes volt, ezért a plébánia termeiben együtt játszottunk és közösen gondolkodtunk az életünk nagy feladatairól. Remekül sikerült, nagy örömmel néztem, ahogy a legkisebbek és a legnagyobbak együtt, hol viccesen, hol kreatívan oldják meg a csoportjuk feladatait, nemcsak a nyereményekért, hanem a közös, szép élményekért versengve. Ezekben a csoportokban új barátokra leltek a gyerekek, a régi barátok ismét együtt játszottak, egymásra találtak, szuper volt!

 

A lelki programok mellett más, izgalmas programok is helyet kaptak. Szerencsére sikerült kicsit vízbe is mártóznunk, majd pedig rendőrök érkeztek hozzánk, akik nagyon hasznos bemutatót tartottak, még rendőrkutyákat is simogathattunk. Aztán fagyiztunk egy közeli cukrászdában, Laci atya nagy örömére pedig fűszernövényeket ültettünk a plébánia udvarán. Még biciklis triálosok is biztatták fiataljainkat a nyereg nélküli kerékpározás kipróbálására.

 

Minden évben egésznapos, buszos kirándulásra szoktunk indulni, ami idén sem maradhatott el. Első héten Tarcalra kirándultunk az Áldó Krisztus szoborhoz, mely 8,5 m magas, 50 tonna súlyú. Aki volt már ott, az tudja, hogy a szoborig egy pihenőkkel, lépcsőkkel kialakított sétány vezet föl. A lábunk alatt terült el Tarcal, a végeláthatatlan szőlőbokrok és a bányató is, amihez szintén lesétáltunk. Itt csodálkoztunk rá a teremtett világ gyönyörűségére, és a sok bezártságban töltött nap után mindenkinek igen jól esett ez a kis kirándulás is.  A második héten Nyírbátorban jártunk a Báthori Várkastély és Panoptikumban, majd a nyírbátori római katolikus templomban hallgattunk nagyon tartalmas, érdekes előadást a templomról, az ott lévő tárgyakról, szobrokról, azokról a szentekről, akik méltán lehetnek példaképeink ma is. Itt köszöntük meg Istennek mindkét hét ajándékait, hiszen ez volt a táborunk utolsó állomása is.

 

Hálás vagyok Istennek, hogy különösképpen velünk volt ebben a két hétben, rengeteg mosolygó, örömteli gyermekkel táborozhattam. Hiszek benne, hogy a résztvevők szívében elültetett magokat Isten megáldja, szárba szökkennek és tízszeres, százszoros és ezerszeres termést hoznak.

 

Szeretettel köszönöm meg debreceni hitoktató kollégáimnak: Végvári Kingának, Szilágyi Katának, Molnár Anita Fruzsinának, Tóthné Bakai Bertának és Kun Zoltánnak az áldozatos munkájukat, segítségüket, melyet a táboroztatás lebonyolításához nyújtottak. Továbbá köszönöm mindazoknak a világiaknak is, akik arra áldozták idejüket, energiájukat, hogy ezen a hittanos napközis táborban mindenki jól érezze magát. Isten áldását kérem életükre, munkájukra!

 

 

Végezetül kérem Istent, az ajándékozó Istent, hogy továbbra is használjon minket áldásai közvetítésére embertársaink felé!

 

Szeretettel:

Jakab Zsuzsanna, a debreceni Megtestesülés plébánia hitoktatója

 

© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet