Szakmai napot tartottak az OLI-ban aktuális bioetikai kérdésekről

Papok, katekéták és egyházi munkatársak részére szervezett szakmai napot november 27-én, hétfőn Budapesten az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI). Aktuális bioetikai kérdések, kiemelten a MESTERSÉGES MEGTERMÉKENYÍTÉS állt az orvos, morálteológus, és Creighton-tanácsadó előadásának középpontjában. Az egybegyűlteket Gáspár István, az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) igazgatója köszöntötte.

Az OLI novemberi szakmai napjának orvos előadója, Rojkovich Bernadette, a Magyar Bioetikai Társaság elnöke azt fogalmazta meg, nagyon fontos, hogy a mesterséges megtermékenyítés sokakat érintő, bioetikai kérdéseket felvető eljárásáról, a lombikprogramról, megindult hazánkban a párbeszéd. Az előadó szerint a mai ember „nem akarok gyereket és mindenáron gyereket akarok” hozzáállása az, ami felveti a gyermekhez, az egészséghez való jog kérdését, melyről elengedhetetlenül fontos beszélni. A Magyar Bioetikai Társaság elnökeként azt fogalmazta meg, támogatják a CitizenGo azon petícióját, melyben arra kérik a kormányt, szenteljen figyelmet azoknak a meddőséggel küzdő házaspároknak is, akik egészségügyi és/vagy erkölcsi megfontolásból nem vállalják a lombikkezeléseket.

Dervarics-Boros Ágnes, a Creighton-módszer oktatója bemutatta a meddőség kezelésének egy másik útját, a Creighton-módszert, amely a NaPro Technológia előszobája. Egyszerre figyel az emberi termékenységre, a női egészségre, a párkapcsolatra és morálisan elfogadható eszközt ad a házaspár kezébe az elmaradó gyermekáldás orvoslására.

Roska Péter morálteológus az előadókhoz kapcsolódva két szempontra hívta fel a figyelmet: a nemzés testi és lelki valóság, az ember eredete nem szűkíthető le a biológiai valóságra. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az eljárásban laboratóriumi keretek közé degradálódik a két ember egyesülése. Hangsúlyozta, az emberi élet a foganással kezdődik, így az embriók megsemmisítése abortusznak számít. Kifejtette, nem létezik keresztény lombik, többek között azért sem, mert nem garantálható a lombikeljárásban az embriófelesleg elkerülése. De morális kérdésnek tartja a lefagyasztás eljárását is, mert az tárgyiasítja az emberi életet.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyház amellett, hogy hirdeti az objektív erkölcsi igazságot, szeretettel áll a gyermekáldásra vágyók mellett, és hagyományában mindig is fontos volt a gyermekáldásért folyamodók megsegítése – utalt a kegyhelyekre vezetett zarándoklatokra. Ajánlotta a Mátraverebély-Szentkúton tartott, meddőséggel küzdő párok lelkigyakorlatát, imacsoportok keresését.

A szakmai nap fórummal zárult.

Az összeállítás a Magyar Kurír itt olvasható cikke alapján készült.