Megragadták az evezőket – Ifjúságvezető képzés indult egyházmegyénkben

Evezők elnevezéssel indított képzést a Lelkipásztori Intézet Ifjúsági Irodája egyházmegyénkben élő 18-35 éves fiatalok számára 2018 novemberében Nyírszőlősön a Buczkó Atanáz Közösségi- és Zarándokházban. A tíz hónapon át tartó ifjúságvezető képzésen a résztvevők megismerkednek korunk ifjúságpasztorációs kihívásaival és lehetőségeivel, valamint a végzést követően képesek lesznek aktívan bekapcsolódni az egyházmegye és…
Tovább…

Életre bátorító katekézis – Ökumenikus szimpóziumot rendeztek hitoktatóknak Nyíregyházán

Két történelmi egyház hitoktatói vettek részt azon a közös képzésen, melyet a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány rendezett Nyíregyházán november 24-én. A Nyírségi Református Egyházmegye és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területéről érkezett hitoktatókat Dr. Gaál Sándor református esperes és Felföldi László általános helynök köszöntötte. Fontos esemény volt ez mindkét felekezet…
Tovább…

Hitoktat-ok: “Csak teszem a dolgomat mindennap, hálaadással…”

Köztünk élnek, ismerjük őket plébániáink közösségeiből; rájuk bíztuk legdrágább kincseink, a gyermekeink hitéleti oktatását. Ők a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében szolgáló hitoktatók, akik az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet honlapján megjelenő sorozatban vallanak hitükről, személyes küldetésükről.   Szabó Róbertné Anikót évekkel ezelőtt egykori hitoktatója, Vécseiné Nagy Klára szólította meg azzal, hogy lenne-e hitoktató? A…
Tovább…

Krisztus Király vasárnapját ünnepli egyházunk november 25-én

Krisztus Király vasárnapja főünnep a Magyar Katolikus Egyházban, melyet idén november 25-én ünneplünk.   Krisztus királyi méltóságának egészen a 20. századig nem volt külön ünnepe, ezért XIII. Leó pápa (1878-1903) az 1900-as jubileumi év alkalmából a XX. század királyának hirdette ki a Megváltót.   Világszerte a legmagasabb hegyek ormán, ill. magaslatokon…
Tovább…

Kisvárdai diák rajza kapott különdíjat a Püspöki Konferencia rajzpályázatán

Legény Máté, a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola hetedik osztályos diákja nyerte el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rajzpályázatának különdíját. Az ünnepélyes eredményhirdetést november 17-én, a Szent Erzsébet rózsája díjátadó est keretében tartották a Szent István-bazilikában. A díjakat Erdő Péter bíboros, prímás, érsek és Veres András…
Tovább…

Nemzeti Kateketikai Kongresszus Budapesten – egyházmegyénk hitoktatói és papjai részvételével

„Élet – kenyér. Adhat-e az Eucharisztia életet?” mottóval az Eucharisztiát állította középpontba a XII. Nemzeti Kateketikai Kongresszus november 15. és 17. között Budapesten, ahol közös gondolkodásra gyűlt össze száznyolcvan katekéta és negyven pap, köztük 9 hitoktató és 5 pap a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye képviseletében. A Magyar Kurír írását közöljük.   Élet-e…
Tovább…

Árpád-házi Szent Erzsébet, a felebaráti szeretet szentje

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe (november 17.) minden esztendőben elénk állítja az 1207-ben, feltehetően Sárospatakon született magyar királylány példáját, akit a felebaráti szeretet szentjeként ismert meg az egész világ. Ez az ünnep szembesít minket azzal is, hogy bár mindössze 24 évet élt, számára ennyi idő elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megértse és…
Tovább…

NEKteK – Veletek! Ezúttal egészségügyi dolgozókat várnak Debrecenbe a NEK jegyében

Félidejéhez érkezett az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra történő egyházmegyei felkészülési programsorozat. A soron következő alkalmat a szokott helyszínen, a debreceni Megtestesülés Templomban december 1-én, szombaton délután 15 órától tartják.   Szeretettel várják az egyházközségekből az egészségügyi dolgozókat (orvosok, ápolók stb.) és a kamilliánus családok tagjait is. A program 15 órakor az…
Tovább…

Mire hív az én Istenem? A mindennapok lelkigyakorlatára hívnak a Segítő Nővérek Nyíregyházán

A Segítő Nővérek Nyíregyházi Rendháza Mire hív az én Istenem? címmel lelkigyakorlatra hívja és várja az érdeklődőket a kongregáció nyíregyházi rendházába novemberi és decemberi időpontokban. A Szent Ignác lelkisége szerint élő, nemzetközi, pápai jogú szerzetesközösség fontosnak tartja, hogy folyamatosan jelen legyen a különböző szükségben szenvedő emberek számára, kísérni őket az istenkeresés…
Tovább…

Te hányszor mondtál nemet Jézus hívására? Útravaló gondolatok…

Emberi életünkben számtalan alkalom adódik, amikor Jézus meghív bennünket, hogy Vele ünnepeljünk, hogy Vele találkozzunk, hogy elfogadjuk és viszonozzuk az Ő szeretetét, hogy szeretettel cselekedjünk embertársainkkal szemben, és ezáltal megváltoztassuk életünket.   Jézus mindig vár minket, vár ránk az Ő végtelen türelmével és szeretetével és számtalan lehetőséget biztosít számunkra. Számtalan…
Tovább…

EVEZŐK – Ifjúságvezető képzés indul a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében

Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra! (Lk 5, 4)   Ifjúságvezető képzést indít a Lelkipásztori Intézet Ifjúsági Irodája november végén. A képzéssel azokat a 18 – 35 év közötti, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében élő érett és felelős gondolkodású fiatalokat szeretnék megszólítani és meghívni, akik később aktívan is bekapcsolódnának…
Tovább…