Ferenc pápa szentbeszéde a római ministráns zarándoklaton

A XII. Nemzetközi Ministráns Találkozó központi eseményére július 31-én, kedden este került sor a Szent Péter téren. Ferenc pápa imatalálkozó keretében köszöntötte a fiatalokat, akik kérdéseket intézhettek hozzá. A párbeszédet követően együtt imádkoztak a fiatalok a pápával, aki homíliával fordult hozzájuk. “Tehát akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek,…
Tovább…

Nemzetközi ministráns zarándoklatot tartanak Rómában több mint 1000 magyar ministráns részvételével

Ezekben a napokban több mint ezer magyar fiatal vesz részt a 12. Nemzetközi Ministráns Zarándoklaton, melyet július 30. és augusztus 3. között tartanak Rómában. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből félszáz ministráns indult útnak Kálmán József és Németh István atyák kíséretében az örök városba, ahol csatlakozik hozzájuk Palánki Ferenc megyéspüspök, aki a Magyar…
Tovább…

Újra NEKtek – Veletek Debrecenben! Augusztus 4-én folytatódik a felkészülési programsorozat az Eucharisztikus Kongresszus jegyében

Újra NEKtek – Veletek! Augusztus 4-én, szombaton tovább folytatódik Az Eucharisztia az egyház életének forrása elnevezésű egyházmegyei programsorozat a debreceni Megtestesülés Plébánia szervezésében, amikor a délután 3 órakor kezdődő rendezvényen egyházmegyénk templomi szolgálattevőihez: kántorokhoz, sekrestyésekhez és harangozókhoz szól Maga László polgári plébános és Tirpák Ferenc nyíregyházi egyházzenész előadása. A Nemzetközi…
Tovább…

Egyházmegyei búcsút tartottak Máriapócson

Az idei búcsún is több ezren hallották meg Isten hívó szavát és tették meg a sok kilométeres zarándokutat gyalogszerrel, két-, vagy éppen négy keréken. Július 29-én Máriapócs megtelt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye híveivel és papjaival, hogy együtt imádkozva hálát adjanak a Szűzanya közbenjárásáért és búcsút mondjanak bűneiknek. A szentmisét Palánki Ferenc…
Tovább…

Vasárnapi ELI E-vangé-LI-um július 22-én

Vasárnapi E-vangé-LI-um az ELI oldalán 2018. július 22-én, évközi 16. vasárnap Abban az időben: Az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még…
Tovább…

Búcsúra készül a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Hagyományosan július utolsó vasárnapján – idén 29-én – rendezik meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúját Máriapócson, melyre több ezer zarándokot várnak szerte az egyházmegyéből, akik gyalogosan, kerékpárral vagy épp autóbusszal érkeznek majd a helyszínre. A búcsúünnepen Palánki Ferenc megyéspüspök fél 11-kor mutat be ünnepi szentmisét egyházmegyénk papjaival. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúján a…
Tovább…

Felvételt hirdet a debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium

“Ha szeretnél egy dinamikus, keresztény értékeken alapuló közösséghez tartozni az egyetemi éveid alatt, jelentkezz hozzánk!” A debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium a 2018/2019-es tanévre felvételt hirdet egyetemista fiú hallgatók részére, akik elhivatottak a kereszténység szellemében olyan értelmiségivé válni, hogy később hasznos tagjai legyenek a társadalmunknak és ezt az üzenetet továbbítsák…
Tovább…

Online generáció – Pécsi Rita neveléskutató a számítógép túlzott használatáról

A számítógépezéssel az a legnagyobb gond, hogy még nem tanultuk meg, hogyan lehet megfelelő mederben tartani a használatát. Az életkornak nem megfelelő, illetve a túlzott géphasználat ugyanis pontosan a gyermekek egészséges fejlődéséhez szükséges képességek természetes kialakulását zavarja vagy akadályozza, sok esetben egyenesen károsítja a gyermekeket. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írása a…
Tovább…

Gyalogos zarándoklatra hívjuk egyházmegyénk fiataljait!

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Irodájának munkatársai az egyházmegye július 29-én, Máriapócson tartandó búcsúünnepére gyalogos zarándoklatot szerveznek. Jelentkezni július 22-ig, a lenti tájékoztató levélben található linken lehet. Kedves Fiatal Barátunk! Nagy örömmel adjuk tudtul Neked, hogy egyházmegyénk búcsú ünnepére zarándoklatot szervezünk. Akiket várunk: – 14 és 35 év közötti fiatalok –…
Tovább…