A hivatás csúcsa, amit a papságban is elérhet az ember, az, hogy szent legyen – Ezüstmisét mutatott be Palánki Ferenc megyéspüspök Debrecenben

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök ezúttal a debreceni Szent Anna-székesegyházban mutatta be ezüstmiséjét pappá szentelésének 25. évfordulóján. Együtt ünnepeltek vele az MKPK tagjai — Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vezetésével —, paptestvérei, a város testvéregyházainak képviselői, Papp László Debrecen polgármestere, családja, az egyházmegye intézményvezetői és hívei.

 

 

A szentmise elején Palánki Ferenc püspök hálatelt szívvel mondott köszönetet elsősorban Istennek az elmúlt 30 év kegyelmeiért. Hálát adott szüleiért, családjáért, volt tanáraiért, paptestvéreiért és mindazokért, akik segítették ezen az úton. Külön megemlítette a 31 éven keresztül őt kísérő Vigyázó Miklós atyát, aki a legnagyobb szerepet vállalta abban, hogy pap lehessen. Miklós atya jelmondatához – Azért vagyok, hogy másoknak jobb legyen – Ferenc püspök is igyekezett igazodni. 25 év alatt a hetedik állomáshelyen szolgál, így nagyon sok embert megismert, akiknek szeretetéért is köszönetet mondott. Örömmel fogadta azt a testvéri szeretetet is, amely az együtt ünneplésen való jelenlétben mutatkozott meg, a jókívánságokat, ajándékokat, amelyek mindig az ajándékozó szeretetére fogják őt emlékeztetni, végül kérte a hívek imáját azért, hogy szolgálatát továbbra is Isten szándéka szerint tudja végezni.

 

Veres András, az MKPK elnöke, a püspöki konferencia nevében köszöntötte a jeles alkalomból az ezüstmisés püspök atyát. Üzenete nemcsak az ünnepeltnek szólt. Elmondta, amikor életünk egy-egy jelentős eseményén visszatekintünk, a zsoltár szavai juthatnak eszünkbe: „Uram, jobb a Te házadban egy nap, mint ezer másutt tőled távol.” Ferenc püspök atya hivatástörténete távolról érkező, hiszen érettségi után más hivatás felé tartott, de az isteni szeretet, amely meghívta őt a papi szolgálatra, már érlelődhetett benne, és segítette őt döntésében, hogy mégis az Egyház szolgálatát válassza.
„Mindnyájunk nevében azt kívánom, hogy a Jóisten az eddigiekhez hasonló örömmel, lelkesedéssel áldja meg további szolgálatodat!”

 

A testvéregyházak nevében Fekete Károly református püspök köszöntötte az ünnepeltet. Visszatekintett életútjára, és elmondta, arról az időről, amikor Ferenc püspök Dorogházán a bányászok, majd a jó palócok között szolgált, a püspök atya egy vele készült interjúban így fogalmazott: feladata a lelkek megsimogatása volt. A református püspök arra kérte Ferenc püspököt, tegye ezt a cívisvárosban is, hogy a mindenre kiható lelki állóképességünk erősödjön.
Másik gondolatként a Debrecenben uralkodó felekezetközi békére utalt, amelynek jelképeként és annak megerősítésére az 1991-es a debreceni pápalátogatásra készült, a református egyházkerület által kiadott érmét ajándékozta a főpásztornak.
„Isten áldjon, szenteljen meg és segítsen hosszú éveidben, hogy továbbra is a békesség fonalán szolgálj közöttünk!”

 

Papp László Debrecen városa nevében fordult ünneplő szavaival a püspök atyához. Jó érzésekkel gondolt vissza az elmúlt négy esztendőre, amely óta együtt szolgálhatnak a városban. Rendkívül szerencsésnek érzi magát polgármesterként, hogy a Jóisten 2015-ben három új püspökkel áldotta meg a várost, akik között kiváló az együttműködés. Hálásan gondol arra a szerénységre, mégis céltudatos munkásságra, amely Ferenc püspök atyát jellemzi, ezt egy főpásztortól vett idézettel is megerősítette a polgármester.
„Magamat nem tartom sokra, a legfontosabb számomra, hogy tudjam, Isten mire tesz engem képessé. Mert nem az a kérdés, hogy milyen képességeim vannak, mit szeretnék, mit tudok megtenni, hanem hogy mennyire tudok Isten munkatársa lenni, megvalósítva az Ő akaratát.”
„Kedves püspök atya, vidd tovább ezt a gondolatot, és szolgáljuk együtt továbbra is Debrecen városát!”

 

Felföldi László általános püspöki helynök az egyházmegye papságának nevében egy ezüst kelyhet adott át a püspök atyának. Beszélt a kehely jelentéséről, amely a hit, a küldetés és a szeretet szenvedésének a kelyhe is. Jézus hálát adó áldásában azt mondta, ez az Újszövetség kelyhe, a hit indulása Isten útján. Majd Szent Pál apostolt idézte: „Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön” (1Kor 11,26). A kehely a misszió, a küldtetés jelképe, amely csak akkor valóságos, ha benne van a szeretet szenvedése azokért is, akiket Isten ránk bízott. „Ez formálja a papi életed folyamán a krisztusi arcot!” – fogalmazott Felföldi László.

 

Az ezüstmise szónokaként Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök bevezető gondolataiban elmondta, az ember életében sok olyan alkalom van, amikor emlékezik a múltra, a jövőre tekint és értékel. Ezért minden jeles évforduló hálaadás és egyben kegyelemgyűjtés az előttünk álló feladathoz. Papi jubileumon a papság gondolata áll mindannyiunk előtt, amely szolgálat mindig a közösségért szól.
Ezután Bosák püspök atya a papság két sarokpontjára utalt. A II. Vatikáni Zsinat a liturgiáról és az Egyház szentségi feladatáról megfogalmazza, hogy a liturgia csúcsa és forrása Jézus Krisztus, aki az Egyházon keresztül eljut minden emberhez. Így a papi szolgálat forrását és csúcsát is jelenti. Így valósul meg az, hogy a papság csúcsa Krisztus, mivel a krisztusi szeretetnek, műnek az eszközévé válik, amelyet akkor tud megvalósítani, ha teljesen átadja magát ennek a szolgálatnak. Nem könnyű feladat ez. Éppen ezért, amikor a pap a múltra gondol, azért ad hálát, hogy kimondta: életét belehelyezi Isten tenyerébe, hogy szétossza Őt, vagyis részt vegyen az üdvösségben, amit Krisztus a világnak szánt.

 

Amikor azt mondjuk, Krisztus a csúcs, az mindig irányulást jelent, az utat, melyen a pap halad, nem pedig a cél elérését. Mert bármennyi év telt is el az elindulástól, mindig úgy érzi, hogy lemarad, hogy kevés, amire jutott. Ez így természetes, a baj az lenne, ha életünk bármelyik szakaszán azt mondanánk, hogy már elértem, megtettem a magam feladatát — fogalmazott a püspök atya, majd folytatta, Péter apostol így buzdítja a híveit: „Ezért övezzétek fel gondolkodásotokat, legyetek józanok, mindenestül reméljetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenése hoz nektek” (1Pét 1,13). Amikor a papi élet céljait ilyen értelemben szemléljük, ezt a Krisztusba oltottságot, bizalmat kell megerősítenünk.

 

„Mivel engedelmes gyermekek vagytok, életeteket ne szabjátok múltbeli vágyaitokhoz, amikor még tudatlanságban éltetek, hanem mint ahogy szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között; mert meg van írva: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok” (1Pét 1, 14-16). Akármilyen körülmények között, bármilyen emberi adottságokkal él az ember, akkor tölti be Istentől kapott feladatát, ha nem a múltbéli vágyaihoz, földi gondolataihoz, hanem Ahhoz méri magát, aki maga is szent.
A cél, a csúcs, amit a papságban is elérhet az ember, az, hogy szent legyen. Amikor erre gondolunk, megremeg a lelkünk, mert ki mondhatja el magáról, hogy szent?

 

Végül Nándor püspök atya a papi szolgálat szentségéről beszélt, amely annak dinamizmusában működik. Ez azt jelenti, hogy ha az Egyház által rendelt szertartás rendben történik, ehhez isteni kegyelem járul, vagyis megjelenik Krisztus. Ez a szentmise. Ez a papi élet szentsége is. Ha a megbízást úgy végezzük és adjuk tovább, mint ahogyan azt Krisztus rendelte, ha megértjük, amit az apostol mondott, akkor Isten műve megvalósul.
Így vesszük körül az oltárt Ferenc atyával, de mindnyájan papok, hívek ennek a nagy műnek vagyunk most is a részesei, és ha Krisztusra figyelünk, ebben az isteni ajándékban részesülünk.
Azt kívánom Ferenc atyának is, hogy tartsa meg tehát minden helyzetben hivatása forrását és legfőképpen adja oda magát, engedje át, hogy Isten működjék általa, hogy ne a maga dicsősége, hanem Isten szándéka valósuljon meg — fejezte be gondolatait Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök atya.

 

Forrás, fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye / Kovács Ágnes

 

© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet