“Jézus, add meg nekünk a szégyen, a bűnbánat és remény kegyelmét!” Március 30-án, nagypéntek estéjén a hagyományoknak megfelelően a pápa imája és áldása zárta a római Colosseumnál tartott keresztutat. Ferenc pápa imáját közöljük a Magyar Kurír nyomán:
Urunk, Jézus, tekintetünkkel feléd fordulunk, szégyen, bűnbánat és remény tölt el minket.
Határtalan szeretetedet látva szégyen borít el minket, mert hagytuk, hogy egyedül szenvedj bűneinkért:
szégyen, mert elfutottunk a próbatétel elől, bár ezerszer is mondtuk neked: „Ha mindenki elhagy is, én nem hagylak el soha”;
szégyen, mert Barabást választottuk, és nem téged, a hatalmat, és nem téged, a látszatot, és nem téged, a pénzistent, és nem téged, a világiasságot, és nem az örökkévalóságot;
szégyen, mert szánkkal és szívünkkel kísértettünk téged, valahányszor próbatétel előtt álltunk, és azt mondtuk neked: „Ha te vagy a messiás, mentsd meg magad, s mi hinni fogunk!”;
szégyen, mert sokan, még szolgáid közül is néhányan, engedték, hogy félrevezesse őket a nagyravágyás és a hiú dicsőség, és így elveszítették méltóságukat és első szeretetüket;
szégyen, mert korosztályunk egy megosztott, háborúk szabdalta világot hagy a fiatalokra; olyan világot, amelyet elemészt az önzés, s ahol a fiatalok, a kicsinyek, a betegek, az idősek ki vannak rekesztve;
szégyen, mert már nem is szégyenkezünk;
Urunk, Jézus, mindig add meg nekünk a szent szégyen kegyelmét!
Arcunkat bűnbánat is betölti, mely látva beszédes csöndedet irgalmasságodért esedezik:
bűnbánat, mely abból a bizonyosságból fakad, hogy egyedül te tudsz megmenteni minket a rossztól, egyedül te tudsz kigyógyítani minket a gyűlölet, az önzés, a gőg, a mohóság, a bosszú, a kapzsiság, a bálványimádás leprájából, egyedül te tudsz úgy átölelni minket újra, hogy visszaadod gyermeki méltóságunkat, és örülsz annak, hogy visszatérünk az atyai házba, az életbe;
bűnbánat, mely abból forrásozik, hogy átérezzük kicsinységünket, semmiségünket, hiábavalóságunkat, és amely engedi, hogy a megtérésre hívó gyengéd s mégis erős szólításod megsimogasson minket;
Dávid bűnbánata, aki nyomorúsága mélyén benned találja meg újra egyetlen erejét;
bűnbánat, mely szégyenünkből születik, abból a bizonyosságból, hogy szívünk mindaddig nyugtalan marad, amíg meg nem talál téged, s benned teljességének és nyugalmának egyetlen forrását;
Péter bűnbánata, aki meglátva tekintetedet keservesen siratta, hogy megtagadott az emberek előtt.
Urunk, Jézus, mindig add meg nekünk a szent bűnbánat kegyelmét!
Mérhetetlen fenséged előtt állva elkeseredettségünk sötétjében fellobban a remény lángja, mert tudjuk, hogy irántunk érzett szereteted egyetlen mértéke az, hogy mértéktelenül szeretsz minket;
a remény, hogy üzeneted ma is sok embert és népet ösztönöz arra, hogy elhiggyék: egyedül a jó győzheti le a rosszat és a gonoszságot, egyedül a megbocsátás küzdheti le a dühöt és a bosszút, egyedül a testvéri ölelés oszlathatja el a másikkal szembeni ellenségeskedést és félelmet;
a remény, hogy áldozatod ma is árasztja az isteni szeretet jó illatát, s hogy ez a szeretet megsimogatja megannyi fiatal szívét, akik neked szentelik életüket, s a szeretet és az ingyenesség élő példáivá válnak ebben a nyereség és a könnyű kereset logikája által tönkretett világunkban;
a remény, hogy a sok misszionárius ma is kihívás elé állítja az emberiség elaltatott lelkiismeretét, életüket is kockára teszik, csak hogy szolgáljanak téged a szegényekben, az eldobottakban, a bevándorlókban, a láthatatlanokban, a kizsákmányoltakban, az éhezőkben és a bebörtönzöttekben;
a remény, hogy a te szent és bűnösökből álló Egyházad minden hitelrontó kísérlet ellenére ma is olyan fény, amely megvilágosít, bátorít, felemel, és tanúságot tesz az emberiség iránti végtelen szeretetedről, a másokért élt élet modellje, az üdvösség bárkája, a bizonyosság és igazság forrása;
a remény, hogy keresztedből – mely sok törvénytudó és képmutató kapzsiságának és hitványságának eredménye – a feltámadás fakadt, mely a sír sötétségét a napnyugtát nem ismerő vasárnap hajnali fényévé változtatja, és megtanít minket arra, hogy szereteted a mi reményük.
Urunk, Jézus, mindig add meg nekünk a szent remény kegyelmét!
Emberfia, segíts minket, hogy levetkőzzük a balodra feszített lator, a rövidlátók és a romlottak pökhendiségét, akik egy kizsákmányolható alakot, egy kritizálandó elítéltet, egy kinevethető vesztest láttak benned, egy újabb alkalmat arra, hogy a saját bűneiket másokra, sőt Istenre terheljék.
Emberfia, inkább azt kérjük, hogy a bűnbánó latorral tudjunk azonosulni, aki szégyenkező, bűnbánó és reménykedő szemmel nézett rád, aki a hit szemével meglátta látszólagos vereségedben az isteni győzelmet, s így térdre hullott irgalmasságod előtt, és tisztesen elrabolta a paradicsomot! Ámen!