Illemtan – római katolikus templomokban (is)

Szent György-templom, Debrecen-Józsa

Az illemtan olyan mint a kétélű penge: ha nem tartjuk be, könnyen megsérthetjük embertársainkat, ha figyelünk a viselkedésünkre, azzal tiszteletünket fejezzük ki. Kis templomi etikett, hogy templomi magatartásunk méltó legyen az Isten házához. Viselkedésünk legyen tudatos, a helyhez illő 

A templom szent hely: az Isten háza. Belépés előtt telefonunkat kapcsoljuk ki. Be­- és kimenetnél a szenteltvizet ne fröcsköljük szét, ne rázzuk le a kezünkről, hanem mindig csak keresztvetésre használjuk, és térdünket földig hajtva köszöntsük a legméltóságosabb Oltáriszentséget.

A pap áldását keresztet vetve fogadjuk. Ne álljunk meg a templom bejáratánál, hanem menjünk beljebb, de ne tolakodjunk, ne forgolódjunk hátrafelé.

Magánimánkat magunkban mondjuk. Ne beszélgessünk egymással. Ne formáljunk jogot egy-egy megszokott helyhez, nem áll jogunkban mást onnan elküldeni. A fiatalabbak, főképp a gyermekek vonakodás nélkül engedjék át helyüket a náluk idősebbeknek.

Illetlenség zsörtölődni a templom falai között. A szentmise és minden egyéb szertartás kezdetére időben érkezzünk, és csak a befejezés után távozzunk. Súlyos neveletlenség szentmise közben be­ és kijárni a templomból, hacsak súlyos ok vagy rosszullét nem kényszerít rá. Az ajtókat ne csapkodjuk, hanem csendesen nyissuk és zárjuk.

Senki sem szentségtelenítheti meg a templomot szemérmetlenül rövid, kivágott vagy átlátszó ruhákkal. Ilyen öltözetben szentségekhez sem illő járulni. Fölöslegesen ne csevegjünk, hangosan ne sóhajtozzunk, táskánkat ne zörgessük, pénzünket ne csörgessük, ne járkáljunk indokolatlanul.

A pap imádságára hangosan és értelmesen feleljünk mindnyájan, egyszerre. A közös énekben is vegyünk részt, különösen, ha jó hanggal és jó hallással áldott meg bennünket az Isten; az énekeket azonban mindig a kántor vezeti!

A szülők tanítsák, intsék gyermekeiket az illedelmes templomi viselkedésre. A templomban Istennel és magunkkal foglalkozzunk. Isten legyen minden gondolatunk. A világias gondokat hagyjuk erre az időre a templom falain kívül!

@ Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet