NEKtek Veletek! Idősekhez és betegekhez szól az Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő rendezvény áprilisban, Bosák Nándor püspök atyával

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra történő lelki előkészület jegyében tartott egyházmegyei programsorozat soron következő rendezvényére az időskorú és beteg testvéreinket várják április 6-án Debrecenben a Megtestesülés Plébániára, ahol Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya tart majd előadást – tudtuk meg Tóth László atyától, a Megtestesülés Templom plébánosától, a rendezvény házigazdájától.

 

 

A rendezvényen a betegek szentségének püspök atya által történő ünnepélyes kiszolgáltatására is sor kerül. A betegek szentsége nemcsak a halálveszélyben lévők szentsége, de felvétele vigasztalást, békét és erőt ad, megerősít a hitben, a beteget szorosabban összekapcsolja szenvedésében Jézus Krisztussal. Fontos tudni, hogy a szentség gyümölcsöző felvételének feltétele a szentgyónás, illetve a szentáldozás, melyekre a helyszínen biztosított a lehetőség.

 

A betegek szentsége felvételének szándékát az itt letölthető jelentkezési lap kitöltésével és leadásával lehet jelezni bármelyik plébánián március 31-ig.

 

Igény és szükség esetén egyházközségeink közreműködnek idősek szállításában (elhozatalában és hazavitelében). Ehhez várják azok jelentkezését is, akik a segítségnyújtásban gépkocsijukkal részt tudnak vállalni.

 

Fotó: Pixabay
© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet