Nemzetközi ministráns zarándoklatot tartanak Rómában több mint 1000 magyar ministráns részvételével

Ezekben a napokban több mint ezer magyar fiatal vesz részt a 12. Nemzetközi Ministráns Zarándoklaton, melyet július 30. és augusztus 3. között tartanak Rómában. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből félszáz ministráns indult útnak Kálmán József és Németh István atyák kíséretében az örök városba, ahol csatlakozik hozzájuk Palánki Ferenc megyéspüspök, aki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága elnökeként vesz részt a rendezvényen.

A program fő eseményén a Szentatya július 31-én este a Szent Péter téren fogadja a ministránsokat, ahol közös igeliturgiát tartanak a világ békéjéért. A találkozón rendezik meg a ministránsok nemzetközi fesztiválját is a zarándoklatra mintegy húsz országból érkező hatvanezer ministráns részvételével. A Kárpát-medencéből érkező ministránsok számára közös magyar nyelvű szentmisét is tartanak majd.

A szervezők a találkozó mottójául a „Keresd a békét, és járj a nyomában” (Zsolt 34,15b) gondolatot választották, ami kifejezi, hogy függetlenül attól, hogy milyen anyanyelvet beszélünk, hol élünk ebben a világban, bennünk van a béke iránti vágy és a képesség is, hogy a békét megteremtsük környezetünkben. Ezt a békét teremteni akaró krisztusi örömhírt próbálják meg a zarándoklat minden pillanatába belopni különféle kateketikai módszerekkel, a technika adta lehetőségekkel, csoportok találkozásával a 12. Nemzetközi Ministráns Zarándoklat szervezői.

Fotó: Facebook / Kálmán József
© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet