Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke a járványügyi helyzetben, a további fertőzések elkerülése érdekében újabb – 2020. március 20-tól hatályba lépő, visszavonásig tartó – rendelkezéseket léptetett életbe

A járvány szembesít bennünket létünk esetlegességével, kezünk alkotásainak törékenységével és múlandóságával, valamint azzal, hogy mindannyiunk élete Isten kezében van. Egészen bizonyos, nem az Ő büntetése ez a járvány, hiszen nem feledkezhetünk el arról, hogy Ő szerető mennyei Atyaként viseltetik irántunk mindenkor és mindenben. Most is gyermeki bizalommal és teljes reménységgel hagyatkozzunk Őrá és örök végzéseire. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendelkezéseivel összhangban, a következőket rendelem el a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében a járványveszély idején.

 

A NYILVÁNOS LITURGIÁK

 

A nyilvános liturgiák (szentmisék, zsolozsmák, keresztutak, litániák, rózsafüzérek, megáldások, ünnepélyes házasságkötés) 2020. március 20-tól a rendelkezés visszavonásáig szünetel. Az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint egyházmegyénk területére felmentést adok a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (vö. CIC 87. k. 1. §., 1245. k.).
A már felvett miseszándékok a nép részvétele nélkül (sine populo) engedélyezetten elvégezhetők vagy az Egyházi Törvénykönyv rendelkezése értelmében áthelyezhetők (CIC 1309. k.). Az Úr napjának megszentelése azonban továbbra is ugyanúgy parancs marad számukra. A Katekizmusban és az Egyházi Törvénykönyvben található irányelvek szerint (vö. KEK 2183 és CIC 1248. k. 2. §), ha valakinek súlyos okból lehetetlenné válik részvétele az eucharisztikus ünneplésen, igen ajánlatos, hogy helyette töltsön kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével (ajánljuk a mobil applikációt) vagy más imával – egyénileg vagy a családban, illetve az online és a közszolgálati televízióban elérhető miseközvetítésbe áhítatos lélekkel kapcsolódjon be, és végezzen lelki áldozást. A híveket arra bátorítjuk, hogy otthonról kapcsolódjanak be a szent cselekménybe. Vasárnaponként 11.30-kor a Debrecen TV is közvetít szentmisét a Szent Anna-székesegyházból, mely a DTV és az Egyházmegye YouTube oldalán is követhető.

 

LELKI SZENTÁLDOZÁS

 

A lelki szentáldozás (communio spiritualis) az áldozásnak az a módja, amikor fizikai módon nem tudja valaki magához venni az Oltáriszentséget, de lelkileg mégis elnyerheti a szentáldozás kegyelmeit. Fontos azonban tudni, hogy a lelki szentáldozásra ugyanúgy fel kell készülnie a hívőnek, mint egyébként a rendes szentáldozásra.

 

A lelkiáldozás imádságai:

 

Uram, Jézus Krisztus, hiszek Benned, imádlak Téged és szeretlek Téged teljes szívemből.
Bánom minden bűnömet, mert szeretnélek
magamhoz fogadni a szentáldozásban,
hogy Veled élhessek.
Jöjj hát, ó Jézus, legalább lélekben költözz a szívembe és végy lakást benne örökre!

 

A mi Urunk, Jézus Krisztus Teste
őrizzen meg engem az örök életre!
Köszöntelek, ó Jézus, az én szegény szívemben.
Neked adom magamat egészen.
Tied akarok lenni életemben és halálom után is. Ámen

 

Vagy:
Jézusom! Hiszem, hogy jelen vagy
a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Mindennél jobban szeretlek és vágyom rá,
hogy a lelkembe fogadhassalak.

 

Mivel most nem tudlak
szentségi módon magamhoz venni,
jöjj, legalább lelki módon, a szívembe!
Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled!

 

A KERESZTSÉG SZENTSÉGE

 

Amennyiben a kiszolgáltatása szükséges, úgy történjen szűk körben (szülők és keresztszülők jelenléteével), betartva a higiéniai előírásokat.

 

A HÁZASSÁG SZENTSÉGE

 

Amennyiben a kiszolgáltatása szükséges, úgy történjen szűk körben (= szülők és tanúk jelenléte), betartva a higiéniai előírásokat.

 

A BŰNBOCSÁNAT SZENTSÉGE

 

Szentgyónást telefonon vagy online nem lehet végezni. Rendes körülmények között a súlyos bűnök megbocsátása csakis a bűnbocsánat szentségében lehetséges. Tekintettel azonban a rendkívüli járványügyi helyzetre – szintén visszavonásig, azonnali hatállyal – lehetővé teszem az általános feloldozás megadását (vö. CIC 961–963. k.).
Az általános feloldozás menete:
Az általános feloldozásban részesülni kívánókat – ilyen cselekményre alkalmasak lehetnek például a hatósági rendelkezésekkel összhangban végzett utolsó nyilvános liturgiák – figyelmeztetni kell arra, hogy készüljenek fel kellő lelkülettel, azaz őszintén bánják meg elkövetett bűneiket, legyen meg bennük az erős elhatározás a bűnök elkerülésére, az esetleg okozott botrány vagy kár jóvátételére és az a komoly szándék, hogy mielőbb egyenként is megvallják súlyos bűneiket, melyeket az általános feloldozás alkalmával meggyónni nem tudnak. Kapjanak végül mindnyájan valamilyen elégtételt, amit egyéni buzgóságból meg is tetézhetnek.

 

TEMETÉS

 

A temetés egyszerű formában és röviden tartandó meg a sírnál, a ravatalozó mellőzésével.

 

ÜNNEPEK

 

Az elsőáldozást, a bérmálkozást, templomok búcsú ünnepét halasszuk el a járvány megszűnése utáni időszakra.

 

Imával esedezzünk napról napra az élő Istenhez a járvány megszűnéséért és minden érintettjéért. Az alábbi imádságokat ajánlom ezekben a nehéz napokban.

 

SZENT II. JÁNOS PÁL IMÁJA

 

Lábaidhoz térdelek, oh Keresztrefeszített Jézus,
imádlak Téged és hálát adok Néked az életemért.
Te letörlöd a könnyeimet, támaszom vagy nehéz pillanataimban,
meghallgatod a panaszomat és elfogadod a tiéddel együtt, az én fájdalmamat is.
Ismered a fáradt szívemet, mely boldogan szeret téged
és elfogadtatod velem az élet nehézségeit.
Sokszor nem gondolok a te fájdalmadra és csak a magam fájdalmát tárom Eléd.
Te mégis rám teszed a kezed és megvigasztalsz engem,
sebeimet meggyógyítod a szereteteddel.
Karjaidba veszel és így megérezteted velem izzó szeretetedet.
Most is kopogtatok a szíveden és kegyelmet kérek Tőled:
Hallgass meg engem, oh Uram, ha kérésem egyezik az akaratoddal!
Keresztrefeszített Jézus, melletted ott van a te Anyád,
fogadjátok be az összes szenvedőt és legyetek számukra vigasztalás és reménység!
Ámen!

 

FERENC PÁPA FELAJÁNLÓ IMÁJA

 

Ó, Mária, te mindig az üdvösség és a remény jeleként ragyogsz utunkon.
Rád bízzuk magunkat, betegek Egészsége, aki hitedben szilárdan kitartva a kereszt alatt osztoztál Jézus fájdalmában.
Római nép Üdvössége, te tudod, mire van szükségünk, és biztosak vagyunk, hogy gondoskodni fogsz arról, hogy mint a galileai Kánában visszatérhessen az öröm és az ünneplés a mostani megpróbáltatások után.
Isteni Szeretet anyja, segíts, hogy felismerjük és elfogadjuk az Atya akaratát, és megtegyük, amit Jézus mond majd nekünk, aki magára vette szenvedéseinket és fájdalmunkat, hogy a kereszt által elvezessen bennünket a feltámadás örömére. Ámen.
Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó, dicsőséges és áldott Szűz!

 

ERDŐ PÉTER BÍBOROS, PRÍMÁS IMÁDSÁGA

 

Mindenható Urunk, atyáink Istene!
Hálát adunk neked a világért, amelyben lehetővé tetted az emberiség életét. Hálát adunk a teremtés egész gazdagságáért és csodálatos törvényszerűségeiért. Hálát adunk azért, hogy minden pusztító erő ellenére megmaradtunk, és képesek vagyunk arra, hogy világunkról és önmagunkról új és új felismerésekre jussunk.
Köszönjük, hogy egyénileg és közösségben is harcolhatunk megmaradásunkért és azért, hogy életünk egyre szebb és tartalmasabb legyen. De mindennél inkább köszönjük neked, hogy örök életre hívtál meg minket, és Krisztus Urunk megváltó halála és feltámadása által utat nyitottál nekünk az örök boldogságra.
Amikor olyan természeti csapások érnek minket, amelyek ellen a magunk erejéből teljesen biztos védelmet még nem találunk, átéljük, hogy végül is mindig a te kezedben van az életünk.
Alázattal kérünk, segítsd a tudomány embereit, hogy mielőbb megtalálják a mostani járvány ellenszerét! Adj a társadalmak vezetőinek éleslátást, hogy megfelelő intézkedésekkel gátat szabjanak a fertőzés terjedésének, segítsék a betegség megelőzését, leküzdését és a hatékony eszközök eljutását a rászorulókhoz. Adj irgalmat és örök nyugodalmat a betegségben elhunytaknak, adj a betegeknek gyógyulást, az orvosoknak és az egészségügy munkatársainak erőt és áldást bátor helytállásukhoz. Erősítsd bennünk a hitet, a bizalmat és a segítő szeretetet, hogy megadhassunk minden lelki és testi segítséget beteg embertársainknak és a gyászoló vagy aggódó hozzátartozóknak. Add, hogy felelős viselkedésünkkel mi is hozzájáruljunk a betegség terjedésének elkerüléséhez.
Bocsásd meg, Urunk, minden bűnünket, amit gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással elkövettünk!
Szentháromság, Egy Isten, irgalmazz nekünk!
Boldogságos Szűz Mária, Betegek Gyógyítója, könyörögj értünk! Ámen.

 

ANGELO BAGNASCO ÉS JEAN-CLAUDE HOLLERICH SJ BÍBOROS ÉRSEKEK KÖZÖS IMÁDSÁGA

 

Istenünk, Atyánk, világ Teremtője, aki mindenható és irgalmas vagy, aki irántunk való szeretetből küldted el Fiadat a világba, hogy lelkünk és testünk gyógyítója legyen, tekints gyermekeidre, akik Európa és a világ számos részén ezekben a nehéz, zűrzavar- és aggodalomkeltő időkben Hozzád fordulnak, mert erőre, megszabadításra és megnyugvásra van szükségük.
Szabadíts meg minket a betegségtől és a félelemtől, gyógyítsd meg a betegeinket, adj vigasztalást a családjaiknak, bölcsességet a döntéshozóknak, erőt és jutalmat az orvosoknak, ápolóknak és önkénteseknek, és örök életet az elhunytaknak. Ne hagyj el minket a megpróbáltatás idején, de szabadíts meg minden rossztól.
Kérünk Téged, aki a egyszülött Fiaddal és Szentlelkeddel együtt élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.
Mária, egészség és remény anyja, könyörögj érettünk!

 

JÁRVÁNYBAN SEGÍTŐ SZENTEK KÖZBENJÁRÁSÁT KÉRŐ IMÁDSÁG

 

Szent Sebestyén, könyörögj értünk!
Római Szent Franciska, könyörögj értünk!
Szent Rókus, könyörögj értünk!
Szent Rozália, könyörögj értünk!
Borromeo Szent Károly, könyörögj értünk!
Gonzága Szent Alajos, könyörögj értünk!

 

Könyörgés

 

Szent Isten, szent erős Isten, szent halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk!
Éhínségtől, járványtól, tűzvésztől és háborútól ments meg, Uram, minket!
A hirtelen és készületlen haláltól ments meg, Uram, minket!
Mi bűnösök kérünk téged: hallgass meg minket, Urunk! Ámen!

 

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye