Papi szolgálatra készülve: „Mindent elviselek abban, aki erőt ad”

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 2019-ben egy újmisés pappal gazdagodott: Sziklai Dávid diakónust szentelte pappá Palánki Ferenc megyéspüspök június 22-én Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban. Sziklai Dávid 1993. november 22-én született Debrecenben, majd kisgyermekként Nyíregyházára költözött a családjával, ahol óvodás korában ministrálni kezdett a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A papi szolgálatra készülve vallott hivatásáról:

 

„Papi hivatásomat csak általános iskolai éveim vége felé ismertem fel. Kibontakozásában nagyon sokat segített gimnáziumom, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, ahol a közösségi- és hitéletem sokat segített az Istennel való kapcsolatom mélyítésében. Mindezeknek, tanáraimnak, lelkiatyáimnak, valamint egy, az érettségim évének nagyböjtjében átimádkozott hivatástisztázó lelkigyakorlatnak köszönhetően tudtam igent mondani Isten papi hivatásra szóló meghívására.

 

A szemináriumi képzés hat éve a maga lépcsőfokaival, beöltözés, avatások és diakónusszentelés, valamint a tanulmányokkal és imaéletemmel, hiszem, hogy nemcsak a világlátásomat, teológiai műveltségemet, emberségemet, hanem istenkapcsolatomat is kellőképp formálta és mélyítette. Hálás vagyok azokért a tapasztalatokért és barátságokért is, amik ezen évek alatt születtek.

 

Szentelésemhez közeledve egyre inkább látom magamban, de mások életében is, hogyha jól akarom megélni a hivatásomat, azt az életállapotot, amire a Jóisten meghívott, és amire én igent mondtam, akkor három cölöp megtartó erejére kell támaszkodnom mindhalálig: az Istennel való személyes kapcsolat, feladataim és szolgálataim önátadó megélése, valamint a mély és személyes kapcsolatok.

 

Istennel mély és személyes kapcsolatban lenni, ez a legfontosabb a hivatásomban. Úgy érzem, hogyha ez megvan a mindennapjaimban, akkor tudok hiteles kispap, majd pap lenni, akkor tudom jól ellátni feladataimat, akkor élvezem a tanulást, akkor élem boldogan az életemet.

 

Feladataim és szolgálataim önátadó megélése elengedhetetlen a Jó Pásztor követésében. Az utóbbi években legfőbb feladatom a filozófiai és teológiai tárgyak elsajátítása volt, valamint az, hogy ezeket a gyakorlatba is át tudjam ültetni akár prédikálva egy templomban, vagy bármilyen közösségi szolgálatban, amit rám bíznak.

 

Nagyon sokat jelent számomra családtagjaimmal, barátaimmal, pap- és kispaptestvéreimmel a kölcsönös szeretet megtapasztalása. Ez a mindennapokban sokszor egy-egy apró tettben, beszélgetésben, segítségnyújtásban nyilvánul meg. Jó, hogy van kivel megosztani örömeimet, nehézségeimet.

 

Önmagában egyik ember se tudja jól megélni sem szülői, sem papi hivatását – főleg egy egész életen át -, ha nincs egységben, nincs jóban azzal, aki meghívta, aki létbe hívta. Hivatásunkat fontos, hogy mindig szolgálatként és ne pusztán munkaként, megélhetési lehetőségként éljük meg, akár papi, szerzetesi, szülői, pedagógusi, vagy bármilyen más életadó életállapot is legyen. Mint ahogy mások számítanak ránk, fontos, hogy mi is tudjunk számítani másokra, hiszen közösségben könnyebb Krisztust követni, szeretve szolgálni.

 

A papi szolgálatra készülve a szentelés előtt a leendő diakónusok, papok mindig választanak egy jelmondatot. Egy olyan gondolatot, ami az életcélt, életfelfogást tömören, kifejezően jellemzi. Az enyém, amit Isten nagyon mélyen a szívembe írt, Szent Pál apostol Filippiekhez írt leveléből van: „Mindent elviselek abban, aki erőt ad.” (Fil 4,13). Ez a mondat, középiskolás korom óta közel áll hozzám. Nehéz helyzetekben többször adott már bátorítást nekem. Ugyanakkor nem egyszer alázatra is intett. Hiszen a minden elviselésében benne van a pozitív dolgok, sikerek jó megélése is. Tudatosítja bennem, hogy Isten kegyelméből vagyok az, aki vagyok. Amim van, az nem kizárólag az én érdememből fakad, hanem az ő gondviselő szeretetének köszönhetem. A jelmondatom tehát int arra, hogy mindezeket Istenben éljem meg, hogy a nehézségek láttán nehogy kétségbe essek, a sikerektől pedig el ne szálljak.

 

Ez a mondat figyelmeztet ugyanakkor arra is, hogy életem koordináta-rendszerében, melyben van, volt és minden bizonnyal lesz pozitív és negatív pont egyaránt, van egy abszolút igazodási pont, egy origó, aki mindig segít helyesen értelmezni, jól megélni bármilyen élethelyzetet. Ez a pont számomra Krisztus.

 

Közel a papszenteléshez jó belegondolni abba, hogy nemsokára papként szentmisét mutathatok majd be, gyóntathatok, a szentségek által megerősíthetek másokat, Isten szeretetét és áldását vihetem mindenkihez. Ez az a kincs, ami Krisztussal egyesít engem és bízom benne, hogy áldozópapi szolgálatomon keresztül sok mindenkinek tudom majd erősíteni az Istennel való egységét.”

 

Sziklai Dávid

 

© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet