XI. Egyházmegyei Szavalóverseny a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban

Tizenegyedik alkalommal került megrendezésre az egyházmegyei szavalóverseny december 9-én, szombaton a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban és plébánián. A versenyen az egyházmegye huszonöt plébániájáról és Nyíregyháza öt egyházi fenntartású általános iskolájából százhatvan gyermek vett részt. A plébános atyákkal és a hitoktatókkal, valamint felkészítő tanáraikkal és családtagjaikkal összesen körülbelül háromszázan voltak jelen a rendezvényen.

Minden évben nagy öröm találkozni olyan gyermekekkel, akik szívesen tanulnak verseket. Külön öröm, hogy itt olyanok hangzanak el, amelyek költőink keresztény lelkületéről tanúskodnak, ezáltal mélyítve lelkükben az egyház hitét. A barátságos versengést karácsonyi kézműves foglalkozás is kísérte, amelynek célja a szeretetből ajándékozás erősítésének tudatosítása volt.

Ezúton szeretném megköszönni az egyházmegye papjainak és hitoktatóinak munkáját, akik évről évre lelkesen foglalkoznak a rájuk bízott hittanosokkal, felkészítik őket és elhozzák hozzánk. Szeretném megköszönni a zsűri visszatérő tagjainak és annak a mintegy harminc segítőnek – a nyíregyházi plébánia hitoktatóinak és papjainak, valamint a plébánia fiatal és gyermek tagjainak – az egész napos kimerítő munkát, amellyel hozzásegítettek mindenkit, hogy élményekkel gazdagon térjen haza.

Mindenki nevében reméljük, hogy jövőre is találkozni fogunk veletek!

Istentől áldott békés, boldog karácsonyt kívánva:

Tamaskovicsné Tóth Otília
nyíregyházi hitoktató, a szavalóverseny szervezője

A szavalóverseny helyezettjeinek névsora:

Óvoda – 1-2. osztály

Arany fokozat:     
Grajczárik Noémi Kíra, Nyíregyháza
Kovács Dorka, Mátészalka
Mokánszki Milán, Nyírtelek
Kalmár Botond, Debrecen

Ezüst fokozat:   
Radóczi Sebestyén, Nyíregyháza,
Kovács Anna Laura, Mátészalka
Ujj Beatrix, Oros
Papp Csilla, Debrecen

Bronz fokozat:    
Kocserha Anna, Nyírkarász
Balogh Dorina, Nyíregyháza
Ruzsnyák Emma, Oros
Homonnai Éva, Egyek

Különdíj:  
Hepp Petra, Napkor
Juhász Viktória, Nyíradony
Szedleczki Noémi, Polgár
Hajdu Tímea, Kálmánháza

3-4. osztály

Arany fokozat:  
Natkó Dorina, Rakamaz
Kristóf Balázs, Kisvárda
Szamosvári Lilla, Mátészalka
Béres Alexandra, Nyíregyháza

Ezüst fokozat:    
Krámer Zsombor, Nyíregyháza
Pósz Boglárka, Oros
Csernyik Noémi, Nyírtelek
Szilágyi Zsombor, Fülöp
Vitéz Csongor, Nyíregyháza

Bronz fokozat:  
Németh Eszter, Kisvárda
Fehér Lili, Nyíregyháza
Márta Petra, Nyírbátor
Dakó Dávid, Nyírtelek
Bornemissza Bianka, Oros

Különdíj:  
Lukács Lujza, Polgár
Derzsényi Dorka Bíborka, Egyek
Pikó Dóra, Kálmánháza
Spinyhért Viktória, Napkor
Aradvári-Varga Emma, Püspökladány

5-8. osztály

Arany fokozat:  
Viktor Judit, Mátészalka
Gavola Dávid, Nyíregyháza
Szilágyi Ádám, Fülöp

Ezüst fokozat:     
Németh Lilla, Debrecen
Gál Jázmin, Baktalórántháza
Grajczárik Adél, Nyíregyháza

Bronz fokozat:   
Papp Bettina, Polgár
Forrási Réka, Mátészalka
Balogh Levente, Nyíregyháza

Különdíj:   
Hornyák Lili, Nyíregyháza
Tóth Tímea, Gávavencsellő

A rendezvényen készült fotók a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház galériájában megtekinthetők.