Sziklai Dávid jelenleg az Egri Hittudományi Főiskola V. évfolyamos papnövendéke, a Magyarok Nagyasszonya-
társszékesegyház kispapja. 1993. november 22-én született Debrecenben, de Nyíregyházán nőtt fel, ahol már kisgyermekként ministrálni kezdett Juhász Imre atya szárnyai alatt a társszékesegyházban. A papi hivatás iránt általános iskolásként kezdett érdeklődni, majd a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban eltöltött évek alatt kollégiumi sekrestyésként és asszisztencia magiszterként szolgált, és aktívan részt vett a Fiatalok a Világ Életéért Találkozó szervezésében is. Ezek a szolgálatok Dávid liturgikus ismereteit is gazdagították, de istenkapcsolata mélyítésére is ösztönözték. Majd lelkivezetőinek ösztönzésére, valamint egy átimádkozott hivatástisztázó lelkigyakorlatot követően igent mondott Isten papi hivatásra szóló meghívására. Sziklai Dávid felszentelése 2018. június 23-án lesz a Szent Anna-székesegyházban Debrecenben, amikor Palánki Ferenc megyéspüspök diakónussá szenteli.
Dávid azt vallja, hogy papi hivatása a szeminárium évei által előkészített alapokra és az azon nyugvó cölöpök megtartó erejére épülnek:
„Immár ötödéves vagyok és a diakónusszentelésre készülök. A mögöttem álló öt szemináriumi esztendőt hiányosan írja le a programok, vizsgák, gyakorlatok, különböző lépcsőfokok sora. Formálódásunknak mindezek a vázát képezték, de az ezt átszövő imádságok, lelkigyakorlatok, lelkibeszélgetések, találkozások, azok a személyek, akik valamilyen értéket közvetítettek számunkra, vagy valamilyen hiányosságunkra hívták fel a figyelmünket, mind-mind hozzájárultak a szellemi és a lelki formálódásunkhoz is.
Egyre inkább látom magamban, hogy ha jól akarom megélni a hivatásomat, azt az életállapotot, amire a Jóisten meghívott, és amire én igent mondtam, akkor három cölöp megtartó erejére kell támaszkodnom mindhalálig. Az Istennel való személyes kapcsolatom, feladataim és szolgálataim önátadó megélése, valamint a mély- és személyes kapcsolatok képezik cölöpjeimet.
Istennel mély és személyes kapcsolatban lenni a legfontosabb a hivatásomban. Úgy érzem, hogy akkor tudok hiteles kispap, majd pap lenni, akkor tudom jól ellátni feladataimat, akkor élvezem a tanulást, akkor élem boldogan az életemet, hogy ha ezt megtalálom a mindennapjaimban.
Feladataim és szolgálataim önátadó megélése elengedhetetlen a Jó Pásztor követésében. Az utóbbi években a legfőbb feladatom a teológia és filozófiai tárgyak elsajátítása, valamint az, hogy ezeket a gyakorlatba is át tudjam ültetni akár prédikálva egy templomban, vagy bármilyen közösségi szolgálatban, amit rám bíznak. Ugyanakkor nagyon sokat jelent számomra családtagjaimmal, barátaimmal, pap- és kispaptestvéreimmel a kölcsönös szeretet megtapasztalása. Ez a mindennapokban sokszor egy-egy apró tettben, beszélgetésben, segítségnyújtásban nyilvánul meg. Jó, hogy van kivel megosztani az örömöt és a gondokat.
Önmagában egyik ember se tudja jól megélni sem szülői, sem papi hivatását – főleg egy egész életen át -, ha nincs egységben, nincs jóba, azzal, aki meghívta, aki létbe hívta. Hivatásunkat fontos, hogy mindig szolgálatkét és ne pusztán munkaként, megélhetési lehetőségkét éljük meg, akár papi, szerzetesi, szülői, pedagógusi, vagy bármilyen más életadó életállapot is legyen. Mint ahogy mások számítanak ránk, fontos, hogy mi is tudjunk számítani másokra, hiszen közösségben könnyebb Krisztust követni és szeretve szolgálni.”
@ Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet / PE