Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök március 1-én, nagyböjt első vasárnapján a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban mutatott be szentmisét. Homíliájában arról beszélt, hogyan győzzük le a bennünket ért kísértéseket, amelyben Jézus példát mutatott nekünk.
A nagyböjthöz társuló kifejezések – böjt, önmegtartóztatás, lemondás, vezeklés, szenvedés, kísértés – nem jó érzést keltenek bennünk. Hol van az ember szabadsága – kérdezhetnénk –, ha 40 napig csak arra figyelünk, hogy megtagadjuk magunkat? De a nagyböjt valójában a szeretet, a jóság győzelmének az ünnepe, hiszen Jézus Krisztus, a jóság forrása legyőzte a kísértést, a bűnt, a gonoszt. Ő erre tanít bennünket ezeken a napokon. A nagyböjt, más kifejezéssel élve a szent 40 nap, arra készít fel, hogy átérezzük, Jézus nemcsak általánosságban, hanem végtelen szeretetével a mi szívünkben is legyőzte a bűnt. Ez a szeretet kell hogy átjárja életünk minden napját, a nagyböjt minden pillanatát.
A szent 40 nap első vasárnapján a kísértések legyőzéséről hallunk az evangéliumban (Mt 4,1-11). Jézus legyőzte a Sátánt, ebben is példát adott nekünk.
Az embert csak jó dologgal lehet megkísérteni, hiszen ami rossz nekünk, azt nem tesszük meg. Mi tehát a kísértés? Valami jónak a megszerzése, de nem azon az úton, amelyet Isten kijelölt számunkra.
Embernek lenni isteni dolog, tehát Isten boldog örök életében lehet részünk. Az első ember elbukott a kísértésben. Ádám és Éva szerettek volna Istenhez hasonlítani, de nem járták végig azt az utat, amelyet Isten kijelölt számukra. Azt gondolták, elég, ha megesznek egy gyümölcsöt a tiltott fáról. A bűnös ember is úgy véli, nem kell végig járnia a szenvedés, az áldozat, a szeretet útját, mert nincs idő a fájdalomra. Minden azonnal kell, és ez a kísértés. Lényege, hogy mindig van benne valami jó, és csak ezt a szeletet látjuk, nem pedig az egészet, a jó megszerzésének rossz útját.
A Sátán arra kísérti Jézust – aki a 40 nap és 40 éjjel böjtölt a pusztában –, hogy kenyérré változtassa a köveket. Mi ebben a rossz? Az, hogy Jézus soha nem tett magáért csodát. A Sátán ezzel Őt önmaga felé fordította volna, vagyis Jézusnak énközpontú lett volna e cselekedete.
A második kísértésben a Sátán azt várja Tőle, hogy vesse magát a mélybe, az angyalok majd vigyázni fognak rá és így megmutatja, Ő az Isten Fia. Ezzel kivívja az emberek csodálatát, akik tudni fogják ezt, és már nem lesz szükségük hitre. De Jézus nem a csodálatunkra vágyakozik, hanem a szeretetünkre. Ő akkor mutatta meg, hogy Isten Fia, amikor meghalt értünk a kereszten, és a százados azt mondta: „Valóban Isten Fia volt” (Mt 27,54). A szeretet minden adásában mutatkozik meg az istengyermekség, az istenfiúság.
A harmadik kísértés a mindent birtoklás kísértése volt. A Sátán az egész világot felajánlotta Jézusnak, mondván, ezzel a hatalommal mindenféle jót megtehetne. De ebben is ott van a rossz, annak hazugsága, hogy a világ nem a Sátáné, hanem Jézusé. Szent János evangéliumának első fejezetében olvashatjuk: „A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (Jn 1,11-14).
Ha nagyböjt elején odafigyelünk a kísértésekre, arra kell gondolnunk, hogy ne csak a jót lássuk, hanem a rosszat is. A tavaly elhunyt Stella Leontin atya, a váci szeminárium volt spirituálisa, máriabesnyői plébános gondolata szerint: „a bűn nagyon sokat ígér, keveset ad, és mindent elvesz”. Elveszi az életünket, identitásunkat, istenkapcsolatunkat. A kísértésnek pont az a lényege, hogy abban a gonosz azt sugallja, ne törődjünk most az Istennel, függesszük fel a vele való kapcsolatunkat, és saját elképzeléseink szerint cselekedjünk. Ha nem állunk ellen a kísértésnek, belesodródunk olyan dolgokba, amire később talán rájövünk, milyen rossz utat választottunk, de az is lehet, hogy csak évtizedek múlva nézünk szembe azzal, hogy elszakadtunk Istentől, a szeretet, a jóság forrásától. Imádkozzunk, hogy a nagyböjti szent időben mindig készek legyünk felismerni a kísértés veszélyét, igent mondva Istennek, és nemet mondani arra, ami elszakít tőle.
Nagyböjt nemcsak a lemondások ideje, hanem a nagy igenek ideje is, amikor Istenre bízzuk életünket, mert hisszük, hogy bár saját erőből gyöngék, gyarlók, erőtlenek vagyunk, megtapasztaljuk Jézus győzelmét, igent mondunk rá és befogadjuk Őt a szívűnkbe.
Prohászka Ottokár szerint a nagyböjt annak az ideje, amikor ránézünk a keresztre és azt mondjuk: Uram Jézus, te mit tettél értem, és én mit teszek érted. Tenni akarok, igent mondani Rád és tartani Veled a kapcsolatot, hogy abból új lendületet, erőt nyerve ünnepeljem az örök feltámadást – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.
Forrás: Kovács Ágnes / Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet