Kiváló versenyfelkészítő – debreceni iskolanővér a díjazottak között

A legkiemelkedőbb a legjobbak között – Géczy M. Erzsébet nővér, a Svetits Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanára az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny kapcsán végzett kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó munkája elismeréseképpen részesült a “Kiváló versenyfelkészítő” díjban.

A Nemzeti Tehetség Program keretében alapított díj az Oktatási Hivatal felterjesztése alapján került odaítélésre a Boldogasszony Iskolanővérek debreceni intézetében szolgáló nővérnek, mint olyan pedagógusnak, akinek a tanítványai rendszeresen kiváló eredményt érnek el az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen.

A díjat június 4-én, az OKTV díjátadó ünnepségének keretében adta át dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közoktatásért felelős helyettes államtitkára és Jávor Balázs, az Új Nemzedék Központ tehetségfejlesztési igazgatója.

Géczy M. Erzsébet Boldogasszony Iskolanővér 1969 óta tanít, öt év megszakítással a Svetits Intézetben szolgál. Egy korábban vele készült interjúban osztotta meg hosszú évek tapasztalatait:

„A gyermekek mindegyike külön adottságokkal és képességekkel rendelkező személyiség, melyekre nagyon oda kell figyelni. A tapasztalatom, hogy a megoldás ugyanaz, mint régen: minden gyerekkel egyénileg kell megtalálni a hangot, és ha szeretettel és türelemmel fordulok hozzá, ha nem csak a szaktárgyamat akarom megtanítani és nemcsak a kötelességemet végzem, hanem az ő sorsa személy szerint érdekel, a gyermek megérzi, hogy én neki jót akarok, és nálam oltalmat talál. Mi a Svetitsben iskolanővérek vagyunk, a tanítás és a nevelés az elsődleges feladatunk.”

Fotó: Boldogasszony Iskolanővérek
@ Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet