Taizéi találkozó Grazban – október 1-ig várjuk a fiatalok jelentkezését!

Kedves Fiatalok!

A Taizéi Közösség alapítója Roger testvér a 70-es években útjára indította a Bizalom zarándokútját a földön, azóta a közösség a fiatalokat minden évben több találkozóra is meghívja. Október végén egy regionális találkozóra kerül sor Grazban, melyre nagy szeretettel hívják a magyar fiatalokat (is) a szervezők. Szeretettel hívnak, és mi szeretettel elfogadjuk a meghívást!

Kiket várunk?
Minden 18-35 év közötti fiatalt a Debrecen – Nyíregyházi Egyházmegye egyházközségeiből.
A találkozón – felnőtt kíséretében – a 16-17 éves fiatalok is részt vehetnek. A 18 év alattiaknak szülői beleegyező
nyilatkozatot kell hozni magukkal.

Hogyan utazunk?
2018. október 25-én reggel 7 órakor indulunk autóbusszal Nyíregyházáról a Stadion mögötti parkolóból. A Nyíregyháza – Debrecen – Budapest útvonalon több társunk is csatlakozik hozzánk.

Visszafelé október 28 –án, ebéd után indulunk. Reményeink szerint még aznap (az éjszakai órákban) megérkezünk Debrecenbe, illetve Nyíregyházára.

Milyen lesz a találkozó?
Amikor megérkezünk, különböző plébániákra osztanak szét minket (kb. 10-12 főt együtt), ahol közös délelőtti programok lesznek: rövid katekézis, kiscsoportos beszélgetések, ebéd. A plébániákon fogják megadni a fogadócsaládunkat is (általában 2-4 fő kerül egy családhoz). Matracot és hálózsákot kötelező hozni! Délutánonként lehetőség lesz részt venni különböző workshopokon (műhelyfoglalkozásokon), illetve meg lehet ismerkedni Graz és környékének nevezetességeivel.
Este egy közös vacsorára kerül sor a találkozó összes résztvevőjével, majd pedig közös imával zárjuk a napot.

Mennyibe kerül?
Az autóbusz és a biztosítás 20.000 Forintba kerül, emellett pedig a találkozón való részvétel 30 Euro, ami fedezi a közlekedési költséget, a közös étkezéseket és az egyéb felmerülő szervezési költséget, tehát összesen 30.000 Forintra kell számolni. Ebből 10.000 Forintot az egyházmegye támogat. Amennyiben aktív tagja vagy az egyházközségednek, abban az esetben bátorítunk, hogy keresd fel a plébános atyádat, mesélj róla, hogy milyen találkozón szeretnél részt venni, és szeretnéd az anyagi és lelki támogatását kérni. Amennyiben támogat, akkor a saját költséged csökkenhet.

A részvételi díjat: 10.000 Ft + 30 Euro, október 12-ig kérjük befizetni.  A befizetés részleteiről a jelentkezés után egyeztetünk!

Hogy tudok jelentkezni?
Az alábbi linkre kattintva töltsd ki az űrlapot!

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfOXdozqGkNYxeJ1KETkg1OSEmLkszdO1aGxHJOxdZoT8BeWQ/viewform?c=0&w=1

A taize.fr honlapon nem kell külön regisztrálnod, mi ezt megtesszük helyetted!

Meddig lehet jelentkezni?
2018. október 1. (Tudjuk, hogy nagyon az utolsó órában vagyunk, de reméljük, hogy már gondolkodtatok rajta.)

Honnan kaphatok bővebb információt?

Gaga Zsuzsa, Tel.: +36 30 7764492 Mail: gaga.zsuzsa@dnyem.hu

A Taizéi Közösségről bővebben: http://taize.fr/hu
Az Ifjúsági Iroda facebook oldala: https://www.facebook.com/ifjusagi.iroda/