Emberi életünkben számtalan alkalom adódik, amikor Jézus meghív bennünket, hogy Vele ünnepeljünk, hogy Vele találkozzunk, hogy elfogadjuk és viszonozzuk az Ő szeretetét, hogy szeretettel cselekedjünk embertársainkkal szemben, és ezáltal megváltoztassuk életünket.
Jézus mindig vár minket, vár ránk az Ő végtelen türelmével és szeretetével és számtalan lehetőséget biztosít számunkra. Számtalan alkalmat, amelyekben felismerhetjük az Ő hívását, és számtalan olyan alkalmat, amikor észre sem vesszük, vagy nem akarjuk észrevenni. Tegyük fel magunknak a kérdést és őszintén válaszoljunk: életünk során hányszor találtunk már kifogást és utasítottuk el Jézus meghívását? Azzal, hogy nemet mondtunk. Azzal, hogy elfoglaltak vagyunk, hogy nincs időnk. Majd talán később, egyszer, legközelebb…
Ferenc pápa egyik beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Jézus előtt bezárjuk a szívünk ajtaját, Ő nem tudja azt kinyitni, mert nagy tiszteletben tartja az ember saját akaratát. A szabad akaratunkból hozott elutasító döntésünk nyomán azonban Jézus magára marad. Ezzel az Istentől fordulunk így el, aki mindannyiunkért, érted és értem is kiüresítette önmagát, emberré lett, szolgai alakot öltött és hagyta megalázni magát egészen a kereszthalálig. Mi pedig, az Ő teremtményei, oly sokszor válaszoljuk azt a hívására, hogy most sajnos nem érünk rá.
Kérjük a Szentlelket, hogy segítsen kitárni a szívünket és tegye befogadóvá lelkünket, hogy felismerjük Jézus meghívását, melyre válaszunk az egész életünk legyen, amelyet ugyan mi élünk, de amelyben már Jézus él bennünk.
© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet / Papp Erika