2018 áprilisában indult sorozatunkban a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye katekétáit mutatjuk be, akik személyes példájukon keresztül tesznek tanúságot hitről és szolgálatról, azaz hogy mit jelent számukra hitoktatóként munkálkodni Krisztus Egyházában. Szabóné Belák Bernadett Nyíregyházán tanít hittant a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház és Főplébániához tartozó iskolákban. Bernadett Nógrád megyében született hívő katolikus családban, ahol szinte gyermekként megfogalmazódott benne az Egyház iránti teljes elköteleződés, szerzetesnek készült. Végül a szerzetet nem öltötte magára, de 2003 óta katekétaként hirdeti Krisztus Örömhírét, és 2008 óta egyházmegyénk iskoláiban terelgeti a diákokat katolikus hitünk és erkölcsi tanításunk szépségei felé.
„… Istenért valami nagy és szép dolgot akarok tenni”
Balassagyarmaton születtem, ott nőttem bele a szalézi plébánia közösségébe és életébe. Mielőtt 1990-ben visszatértek volna Balassagyarmatra a szalézi atyák, Sudár János atya vezette a plébániát. Szüleim és nagyszüleim után ő ismertetett meg minket Istennel, Jézussal, és nevelt rá, hogy jó keresztények legyünk. Később az általános iskolában a kedvenc tantárgyam lett a hittan, bár ez akkoriban még fakultatív tantárgyként volt jelen. 1993-ban nyílt meg a Szent Imre Katolikus Általános Iskola, ahová örömmel írattak át a szüleim, mert ott vallásos szellemben nevelkedhettem tovább. Itt erősödött meg a kapcsolatom Istennel és az Egyházzal, és először itt merült fel bennem, hogy Istenért valami nagy és szép dolgot akarok tenni. Megfogalmazódott bennem, hogy szerzetes leszek. Aztán nyolcadik év végére elvetettem ezt a gondolatot, világiként, családosként akartam szolgálni az Istent.
„… a mai napig hálás szívvel gondolok vissza”
A szalézi nyári táborokban hetedikes korom óta vettem részt, mint csoportvezető animátor. A gyerekekkel hamar szót értettem, 
hiszen csak 3-4 évvel voltak fiatalabbak nálam. Először természetesen egy nagyobb segítő „szárnysegédje” voltam, aztán később már rám mertek bízni különféle feladatokat. Az, hogy hitoktató legyek, konkrétan a középiskola harmadik- negyedik osztályában fogalmazódott meg bennem, ahol két olyan hitoktatóm volt, akikre a mai napig hálás szívvel gondolok vissza. Példájukat követve pályaválasztás előtt egyértelmű volt számomra, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittudományi karára jelentkezek, ahol 2003-ban végeztem, azóta pedig hittanárként, hitoktatóként szolgálok.
2008-ig szülővárosomban, Balassagyarmaton, valamint Nógrádmarcalban és Őrhalomban dolgoztam. 2008-ban Gáspár Mátyás atya közreműködésével munkát kaptam Nagykállóban, ahol 2013-ig tanítottam. Majd Nyíregyházára kerültem, ahol hosszabb-rövidebb ideig tanítottam a két gyakorló általános iskolában: az Eötvös Józsefben és az Apáczai Csere Jánosban. Majd Borbányán a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményében, a Bárczi Gusztáv Szakiskolában, a Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézményében, a Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza tagintézményében. Jelenleg ez utóbbi négy iskolában tanítok.
„…csak magot vetünk, a növekedést Isten adja”
Hitoktatóként boldogsággal és elégedettséggel tölt el, hogy azt csinálom, amit szeretek. Megérte belevágnom és végigküzdenem az egyetemi éveket, megtapasztalnom a nehézségeket mind a tanulásban, mind a tanításban. A nehézségeket kitartással, nagy akaraterővel és a másoktól való tanulás készségével sikerült legyőznöm. Számomra az ideális hitoktató emberszerető, reménnyel teli, imádságos lelkületű, kitartó, türelmes, bátor. Úgy fogalmazza meg a keresztény tanítást, hogy a mai kor gyermeke számára is érthető, élhető és követhető példa legyen. Mi, hitoktatók csak magot vetünk, a növekedést Isten adja. A mi feladatunk rávezetni a gyermekeket, hogy bátran nyissák meg lelküket a növekedést adó Istennek.
„… még nagyobb lendülettel kell folytatni… mert érdemes”
Munkám során mindig nagy örömmel tölt el, hogy a gyerekek várják a velem való találkozást, és ez az érzés kölcsönös. Az egyik iskolában versenyt futnak egymással a folyosón egy röpke ölelésért. Az egyik nyáron, amikor még nem tudtam, hogy hol folytatom ősszel a munkát, elbúcsúztam a gyermekektől. Az egyik szülő kirakott a gyermekeiről egy bizonyítványosztós képet a Facebookra, melyre írtam nekik egy kis búcsúszöveget, hogy öröm volt őket tanítani. Erre válaszul egy megható és megerősítő üzenetet kaptam: „Nekünk volt öröm és megtiszteltetés, hogy megismerhettünk. Mindent köszönünk, és visszavárunk! Csupa szív ember vagy!” Ezek után éreztem, hogy még nagyobb lendülettel kell folytatni a munkámat, bárhová kerülök, mert érdemes.
© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet / Papp Erika