Szerző archívuma

Illemtan – római katolikus templomokban (is)

Az illemtan olyan mint a kétélű penge: ha nem tartjuk be, könnyen megsérthetjük embertársainkat, ha figyelünk a viselkedésünkre, azzal tiszteletünket fejezzük ki. Kis templomi etikett, hogy templomi magatartásunk méltó legyen az Isten házához. Viselkedésünk legyen tudatos, a helyhez illő!   A templom szent hely: az Isten háza. Belépés előtt telefonunkat kapcsoljuk…
Tovább…

Április 8-án ünnepeljük idén az Isteni Irgalmasság vasárnapját

Szent II. János Pál pápa 2000. április 30-án hirdette meg az isteni irgalmasság ünnepét, melynek napja – Szent Fausztina nővér magánykinyilatkoztatása alapján – a húsvétvasárnapot követő első vasárnap. 2018-ban ez az ünnepnap április 8-ra esik. Fausztina, polgári nevén Helena Kowalska a lengyelországi Glogowiecben született 1905-ben. Gyermekkorától kezdve az ima szeretete,…
Tovább…

A vártnál nagyobb az érdeklődés – új helyszínen Brenner János boldoggá avatási szertartása

A vártnál lényegesen nagyobb, több mint 15 ezres érdeklődés miatt új helyszínen kerül sor Brenner János boldoggá avatási szertartására május 1-én Szombathelyen – tudatta közleményében a Szombathelyi Egyházmegye: “Nagy öröm számunkra, hogy a regisztráció határidejéig a várthoz képest sokkal többen jelezték részvételi szándékukat Brenner János boldoggá avatására. A regisztráltak száma…
Tovább…

Örüljetek az Úrban szüntelenül! – Nagymarosi Ifjúsági Találkozó Palánki Ferenc püspök atyával

A 2018. május 12-én megrendezendő találkozó témája az öröm lesz. A főelőadást Farkas László tartja, aki éveken át a Váci Egyházmegye ifjúsági lelkésze volt. A szentmisét bemutatja Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Orosz Atanáz gk. püspök. A megszokott programokon túl ez alkalommal is számos műhelymunka, fórum, találkozási lehetőség várja az…
Tovább…

Krisztus katonái! Öltsétek fel az Isten fegyverzetét! Egyházmegyei ministránstalálkozó április 7-én

Krisztus katonái! Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét: az igazság övét, a megigazulás páncélját, a készség saruját, a hit pajzsát, az üdvösség sisakját és a lélek kardját! Egyházmegyei Ministráns Találkozóra invitáljuk ministránsainkat 2018. április 7-én, Nyíregyházán a Szent Imre Gimnáziumba.   @ Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet!

Hívom a családokat 2018 áprilisában – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll! Folytatom a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma által írt és Ferenc pápa Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdítására alapozott katekézis-sorozat alapján a Szent Család történetének elemzését. A család…
Tovább…

Így ünnepeltünk a szent három nap püspöki szertartásain

Nagycsütörtök délelőtt olajszentelési misét tartottak a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, Nyíregyházán, melyet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az egyházmegye papjaival együtt mutatott be.  A liturgia során megszentelte a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát, majd a megjelent lelkipásztorok hálát adtak papi hivatásukért, majd megújították felszentelésükkor tett papi ígéreteiket. A szentmisén Bosák…
Tovább…

A Szentatya megrendítő imája a nagypénteki keresztútnál

“Jézus, add meg nekünk a szégyen, a bűnbánat és remény kegyelmét!” Március 30-án, nagypéntek estéjén a hagyományoknak megfelelően a pápa imája és áldása zárta a római Colosseumnál tartott keresztutat. Ferenc pápa imáját közöljük a Magyar Kurír nyomán: Urunk, Jézus, tekintetünkkel feléd fordulunk, szégyen, bűnbánat és remény tölt el minket. Határtalan…
Tovább…

Látlak téged, Jézus – Keresztút Ferenc pápával nagypénteken a Colosseumnál

A Ferenc pápa által vezetett, március 30-án, nagypénteken este a Colosseumnál tartott keresztút elmélkedéseit idén római középiskolások és egyetemisták írták vallástanáruk, az író, újságíró Andrea Monda vezetésével. A keresztút elmélkedéseit közöljük a Magyar Kurír nyomán: I. állomás Halálra ítélik Jézust Látlak téged, Jézus, a helytartó előtt, aki háromszor próbál meg…
Tovább…

Kottába írt fájdalom – Felföldi atya a Kodály Filharmonikusok nagyheti koncertjének közönségtalálkozóján

Március 27-én este a zenetörténet egyik jelentős alkotójának, Franz Schubertnek két gyönyörű alkotása – a III. D-dúr szimfónia és az Esz-dúr mise – csendült fel a Kodály Kórus és a Kodály Filharmonikusok előadásában a debreceni Kölcsey Központ Nagytermében. A hangversenyt megelőző közönségtalálkozón a koncerten elhangzó művek és a nagyhét kapcsán…
Tovább…