A katolikus vallásossághoz az elmúlt évszázadokban is hozzátartozott az a jó szándék, hogy elnyerjük a búcsújárásokhoz vagy az egyes imádságokhoz és jócselekedetekhez engedélyezett teljes vagy részleges búcsúkat. A búcsúhoz azonban a reformáció után sok hamis képzet társult, és olykor még a katolikusok között is akad, akik elavultnak vélik ennek teológiáját és gyakorlatát. Az egyház azonban nem adja fel a búcsúk kegyelmi értékéről vallott tanítását, sőt az a célja, hogy újra élő valóság legyen a keresztények életében. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye július 29-én tartja a búcsúját Máriapócson, ahol a hívek teljes búcsút nyerhetnek.
A búcsúkról szóló tanítás és az egyház gyakorlata szorosan kötődik a bűnbocsánat szentségéhez. A meghatározás szerint: “A búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó, ideigtartó büntetések elengedése részben vagy teljesen, amelyeket a katolikus hívő, aki megfelelően felkészült és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli, és abban részesítheti tagjait.”
Hogy megértsük az egyház gyakorlatát, látni kell, hogy a bűnnek kettős következménye van: elfordulás Istentől, sőt egyes esetekben az Istennel való kegyelmi közösség elvesztése és az evilági értékekhez való bűnös ragaszkodás. Mindkettő a bűn természetéből következik.
Hittétel, hogy Isten a bűnösséggel és az örök büntetés adósságával együtt nem mindig törli el az ideiglenes büntetések adósságát. A bűnbánat szentségében mi is elnyerhetjük bűneink bocsánatát és az örök büntetés adósságát, de ezek után is megmarad az ún. ideigtartó büntetés, amelyért itt a földön, vagy a túlvilágon kell szenvedések által elégtételt nyújtanunk.
Isten végtelen irgalmassága azonban lehetővé teszi, hogy ezt az “adósságot” rendezzük önkéntesen vállalt vezeklésekkel. Elégtételt nyújthatunk Istennek a bűnbánat szentsége keretében, a vállalt és teljesített penitencia elvégzésével, az egyénileg választott bűnbánati cselekedetekkel, vagy búcsúnyerés által. Az elégtétel és a búcsú között az a különbség, hogy az elégtétel esetében mi igyekszünk “jóvátenni” bűneinket, a búcsú esetében pedig az egyház nyújt segítséget a bűnbánó és vezeklő embernek. Az egyház jóvoltából elbúcsúzhatunk (innen a búcsú magyar elnevezése) az ideigtartó büntetésektől. Azaz nemcsak az irgalmas Isten, hanem az egyház mint lelki-kegyelmi közösség is segít rajtunk.
Az elengedett büntetés-adósság mértékét a teljes vagy részleges búcsú kifejezésekkel szoktuk meghatározni. A teljes búcsú az összes ideigtartó büntetések elengedését jelenti. A részleges búcsúk esetében nincsenek időmeghatározások. Nagysága pedig a vezeklő cselekedet belső értékétől függ, amely a búcsú által megkétszereződik.
A búcsú fogalma magyar nyelvünkben a búcsújáráshoz, templomok és kegyhelyek látogatásához kapcsolódik. A templomok között, ahol búcsút, mégpedig teljes búcsút lehet nyerni, a római bazilikák és egyes plébániatemplomok vannak felsorolva.
Az egyház tehát nem adta fel, és nem is adhatja fel az isteni kegyelemnek azt az eszközét és ajándékát, amelyet a búcsú jelent, hanem inkább “felkínálja híveinek és óhajtja, hogy úgy szeressék korunkban is, ahogy szerette az elmúlt századok keresztény népe”.
Az összeállítás a Vigilia írásainak felhasználásával készült.
@ Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet