Egyéb hír

Közös hitünk megvallása kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő népeket – Pünkösdkor a Lélek kiáradását ünnepeljük

Pünkösd a húsvét utáni legrégibb keresztény ünnep. Mozgóünnep, melynek időpontját mindig húsvét napja határozza meg. Története ószövetségi eredetű: Mózes óta a kovásztalan kenyér ünnepe után hét héttel (50 nappal) tartották a hetek ünnepét, mely egy zarándokünnep volt, melyen Izrael fiainak meg kellett jelennie Jahve színe előtt. Az ünnepet az Újszövetség…
Tovább…

“Ott ül az Atyaisten jobbján” – Jézus mennybemenetelét ünnepén

A húsvét utáni 40. napon ünnepeljük Urunk mennybemenetelének napját, amit áldozócsütörtöknek is nevezünk, mivel csütörtöki napra esik, de liturgikus ünneplését az azt követő vasárnap, azaz húsvét hetedik vasárnapján tartjuk. Ekkor ér véget az egyházi évben a húsvéti ünnepkör, amely pünkösdig tart.   Urunk mennybemenetelének napján azt ünnepeljük, amikor Jézus –…
Tovább…

Nagyvisnyó – a hely, ahova jönnöd kell! – Egyházmegyei ifjúsági tábor Nagyvisnyón

14-18 éves fiataloknak szervez ifjúsági nyári tábort 2019. július 21-28. között Nagyvisnyón a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Irodája. MeNöK, azaz Merjünk Növekedni Krisztussal címre keresztelt tábor szervezői, akik az egyházmegye ifjúságvezető képzésének résztvevői, fontosnak tartják, hogy a fiatalok együtt, egymásra hangolva és egymásra figyelve, Krisztusban növekedve együtt tervezzék és építsék a…
Tovább…

„Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!” – A felebaráti szeretetről

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,34). A katolikus templomokban május 19-én olvasott evangéliumi rész mindig időszerű krisztusi parancsáról Pilinszky János, a múlt század egyik legnagyobb költője rövid…
Tovább…

Az Egyház családjának tagjai vagyunk! – Több mint félezer résztvevő a 14. Egyházmegyei Gyermeknapon, Harangodon

Hagyomány, hogy immár 14 éve a festői szépségű Nagykálló-Harangod ad otthont az Egyházmegyei Gyermeknapnak. A Lelkipásztori Intézet szervezésében 2019. május 11-én megtartott találkozóra a Debrecen Nyíregyházi Egyházmegye 40 egyházközségéből több mint félezer általános iskolás érkezett 41 hitoktató és 15 pap kíséretében. A rendezvényt megkülönböztetett figyelemmel kísérte egyházmegyénk főpásztora, Palánki Ferenc…
Tovább…

Elnémulnak a harangok – Nagycsütörtökön kezdetét veszi a húsvéti szent három nap

A húsvéti szent három napon (Sacrum Triduum Paschale), azaz nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton emlékezik meg a kereszténység az utolsó vacsoráról, Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról.   Nagycsütörtök délelőtt a püspöki székesegyházakban olajszentelési szentmisével kezdődik a szent három nap ünnepe. Ezen a napon Palánki Ferenc megyéspüspök krizmaszentelési szentmisét tart az…
Tovább…

Virágvasárnap megkezdődik a nagyhét

Virágvasárnap (idén április 14-én) megkezdődik a nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül elvezet minket a kereszténység legnagyobb ünnepére, a feltámadás ünnepére, a húsvétra. Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.   A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, melynek során a hívek barkaágakkal köszöntik a…
Tovább…

Egyházmegyei lelkinapra hívjuk a férfiakat április 27-én

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Lelkipásztori Intézete lelkinapra hívja és várja a férfiakat 2019. április 27-én, szombaton Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházba. A lelkinap meghívott előadója Szabó József atya, az Egri Hittudományi Főiskola tanára és az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa.   A program április 27-én 9.30-kor kezdődik és 13 órakor közös ebéddel zárul….
Tovább…

Az Egyház családjának tagjai vagyunk! – Megkezdődtek a 14. Egyházmegyei Gyermeknap előkészületei

14. alkalommal rendezik meg 2019. május 11-én a hagyományos Egyházmegyei Gyermeknapot Nagykálló-Harangodon. A festői szépségű környezetben számtalan program várja a 3 – 8. osztályos korosztályt, ahol a szervezők célja, hogy minden egyházközségi csapatnak közösségben megélt, maradandó élményben legyen része.   Az Egyházmegyei Gyermeknapon minden csapat nyertes, ha végigjárják és közösen…
Tovább…

Urunk születésének hírüladása: március 25.

Urunk születésének hírüladása, a megtestesülés, Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatásának ünnepe. Egyaránt Urunk és a Szűzanya ünnepe: elnevezése szerint az Úr ünnepe, de tartalmát illetően Mária-ünnepként tartjuk számon. Pontosan kilenc hónappal előzi meg karácsony ünnepét és legtöbbször a böjti időszakra esik. Régi magyar neve Gyümölcsoltó Boldogasszony, utalva az…
Tovább…

Kórházi lelkigondozó / beteglátogató munkatársat keres a Kórházlelkészi Szolgálat

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata pályázatot hirdet kórházi lelkigondozó /  beteglátogató munkakör betöltésére. A pályázat benyújtásának határideje: 2019. április 15.    A jogviszony időtartama: határozatlan idejű jogviszony   Foglalkoztatás jellege: heti 40 óra, teljes munkaidő   A munkavégzés helye: A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében található Kórházak (Debrecen, Nyíregyháza, Mátészalka, Vásárosnamény, Fehérgyarmat, Nagykálló,…
Tovább…