Hamvazószerdán, idén március 6-án megkezdődik a húsvétra felkészítő bűnbánati időszak, a negyvennapos böjt, mellyel Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak az ünneplésére készülünk, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés, a böjtölés és a lemondás által. A nagyböjtöt indító szertartás, a hamvazkodás lelki mélységeiről Fehérváry Jákó OSB, a Magyar Kurír oldalán megjelent jegyzetét közöljük.
„Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!” Évente egyszer, a szent negyven nap kezdetén ilyen kendőzetlenül emlékeztet a liturgia arra, hogy igen, rám is ez vár.
A marék növényi hamu, amit a fejemre szórnak, elegendő-e arra, hogy szembenézzek porladásra szánt testemmel, felejtésre ítélt szavaimmal, véges valómmal? Ha nem akarok a halál égető napjába belenézni, akkor valószínűleg csak puszta szokás és rítus marad. Ha az elmúlás szorongásával nem szeretnék megküzdeni, ha elodázom ezt, akkor csak a fejemet, a bőrömet érinti a hamu.
A halál, saját elmúlásom tudata, ha nem okoz bennem megrendülést, fájdalmat, akkor egyelőre talán nem is igazi a szembenézés. Ha azonban utolér ez a megrendülés, ha legalább egy rövid időre közel engedem magamhoz ezt az érzést, ha dolgozom vele, az egészséges, kijózanító erővel hathat, és arra ösztönözhet, hogy megváltoztassam az életem. Segíthet abban, hogy a fejre szórt hamu megtérésre vezessen, hogy mérlegre tegyem, mi a maradandó, az örök, és mi a pusztulásra ítélt. Hogy ismét arra forduljak, ami igazán számít, azzal foglalkozzak, ami lényeges, és az legyen vezérlő csillagom, ami felé valóban menni szeretnék. Ahhoz, hogy halandó életemben ismét megtaláljam az elevenséget, az élő Isten elevenségét, szükség van annak tudatára, hogy egy marék hamu leszek én is.
Egy marék hamu sok mindenre képes lehet, ha hagyom, hogy megérintsen.
Forrás: Magyar Kurír
Fotó: Pixabay
© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet