Február 2-án, a megszentelt életek világnapjának estéjén, az Úr bemutatásának ünnepén megtartott szentmisén a Szentatya beszédében a Jézussal és az egymással való találkozás fontosságát hangsúlyozta.
“Nézzünk magunkra, kedves megszentelt fivéreim és nővéreim! Minden az Úrral való találkozással kezdődött. Egy találkozással és egy meghívással indult el Istennek szenteltségünk útja. Emlékezetünkbe kell idézni! És ha jól emlékezetünkbe idézzük, látni fogjuk, hogy annál a találkozásnál nem egyedül voltunk Jézussal: ott volt Isten népe is, az Egyház, a fiatalok és az öregek, mint az evangéliumban. Van az evangéliumban egy érdekes részlet: miközben Mária és József, a fiatalok hűen betartják a törvény előírásait – az evangélium négyszer is elmondja ezt –, és egyszer sem szólalnak meg, addig Simeon és Anna, az öregek odasietnek és jövendölnek. Úgy tűnhetne, hogy az ellenkezőnek kellene történnie: általában a fiatalok szoktak lelkesen a jövőről beszélni, míg az öregek a múltat őrzik. Az evangéliumban fordítva történik, mert amikor az Úrban találkozunk egymással, pontosan érkeznek Isten meglepetései. Hogy ezek megtörténjenek a megszentelt életben, érdemes arra emlékezni, hogy nem lehet megújítani az Úrral való találkozást a másik [ember] nélkül: sose hagyjuk magunk mögött a másikat, sose írják le egymást az eltérő nemzedékekhez tartozók, hanem kísérjük egymást napról napra, az Úrral a középpontban. Mert ha a fiatalok hivatottak is arra, hogy új ajtókat nyissanak, a kulcsok az öregeknél vannak. Egy [szerzetes] intézmény fiatal volta azon múlik, képes-e visszamenni a gyökerekig, képes-e meghallgatni az öregeket. Nincs jövő az öregek és a fiatalok közötti eme találkozás nélkül; nincs fejlődés gyökerek nélkül, és nincs virágzás új rügyek nélkül. Sose legyen jövendölés emlékezés nélkül, sose legyen emlékezés jövendölés nélkül; és mindig találkozzunk egymással!
(…)
A mai rohanó élet sok kapu becsukására késztet a találkozás előtt, gyakran a másiktól való félelemből – a bevásárlóközpontok kapui és a közösségi hálózatok mindig nyitva vannak –, de a megszentelt életben ne így legyen: a testvér és a nővér, akit Isten nekem ad, életem történetének része, megőrzendő ajándék. Ne essen meg az, hogy többször nézünk a mobiltelefonunk képernyőjére, mint testvérünk szemébe, vagy hogy programjaink fontosabb szerepet töltenek be életünkben, mint maga az Úr. Mert amikor a középpontba a terveket, a technikákat és a struktúrákat helyezzük, a megszentelt élet többé nem lesz vonzó, és nem tud kommunikálni; nem virágzik, mert elfelejti „azt, ami a föld alatt van”, vagyis a gyökereket.
(…)
A megszentelt élet akkor születik és születik újra, amikor valaki úgy találkozik Jézussal, amilyen ő: szegény, tiszta és engedelmes. A megszentelt élet kettős vágányon halad: egyik oldalon ott van Isten szerető kezdeményezése, amelytől minden indul, és ahová mindig vissza kell térnünk, a másik oldalon pedig ott a mi válaszunk, amely akkor fakad igazán szeretetből, amikor az „ha és de nélküli”, amikor a szegény, tiszta és engedelmes Jézust követi. Így, míg a világias élet felhalmozni törekszik, a megszentelt élet elhagyja a múló gazdagságot, hogy átölelje azt, aki megmarad. A világias élet az én tetszéseit és vágyait követi, a megszentelt élet megszabadítja az érzelmeket minden birtoklásvágytól, hogy egészen Istent és a többieket szeresse. A világias élet ragaszkodik ahhoz, hogy azt tegye, amit akar, a megszentelt élet az alázatos engedelmességet mint a legnagyobb szabadságot választja. És míg a világ szerinti élet hamar üresen hagyja kezünket és szívünket, a Jézus szerinti élet békével tölt el mindvégig, mint az evangéliumban, ahol az öregek boldogan érkeznek az élet alkonyához, kezükben az Úrral és szívükben örömmel.
(…)
Így az Egyház örök hajnala vagytok. Ti, megszentelt férfiak és nők, az Egyház örök hajnala vagytok! Kívánom nektek, hogy még ma élesszétek fel a találkozást Jézussal, és haladjatok együtt feléje: ez pedig világosságot ad szemeteknek és erőt lépteiteknek.”
Forrás: Magyar Kurír / Tőzsér Endre SP