2018 tavaszán indítottunk egy sorozatot, melyben a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatói személyes példájukon keresztül tesznek tanúságot hitről és szolgálatról, azaz mit jelent számukra hitoktatóként szolgálni Krisztus Egyházát. A koronavírus-járvány miatt 2020 márciusában meghozott kormányzati intézkedések jelentős változást hoztak az oktatásban, ami nem kímélte sem az iskolai rendszerű hit- és erkölcstan órákat, sem pedig a plébániai hittant, ráadásként egyik napról a másikra kellett átállni a digitális hitoktatásra. Hitoktatóinkat bemutató sorozatunkban a digitális tanrend első időszakának tapasztalatairól, a digitális hitoktatásban rejlő lehetőségekről és korlátokról is kérdeztük Szél Barnabást, a debreceni Szent Család plébánia hittanárát.
– A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben is tovább kell működtetni az oktatási rendszert, a hittanosoknak és a hitoktatóknak is alkalmazkodniuk kell a váratlanul kialakult szituációhoz. Ehhez ad technikai keretet a digitális oktatás, ami azonban eléggé leszűkíti a hitoktatáshoz nélkülözhetetlen személyes kapcsolattartás, példaadás lehetőségeit. Mennyire volt zökkenőmentes az átállás és mennyiben valósítható meg a hitoktatás távolról, online?
– Új kihívást jelent, hogy váratlanul és hirtelen kellett átállni, amiből számos nehézség adódik. Az egyik, hogy nem vagyunk egy időben és egy helyen a gyerekekkel, így nem látom, hogy megértették-e, megérintette-e őket vagy nem, ami elhangzott, esetleg érdemes lenne megpróbálnom újra elmondani, csak más szavakkal. Ezen túl a személyes jelenlét hiánya különösen is nagy érvágás egy olyan tárgy esetében, mint a hittan, hiszen egyik legfontosabb feladata, hogy elmélyítsük a személyes kapcsolatot a diákok és Isten között, illetve hogy ennek fontosságára felhívjuk a gyerekek figyelmét. Ez még a személyes találkozás keretei között sem könnyű, de így még nehezebb.
– Milyen módszertani segédanyag áll a hitoktatók rendelkezésére, ami kifejezetten a távoktatásban nyújt segítséget? Vagy a hirtelen átállás saját készítésű segédanyagok „gyártását” tette szükségessé?
– Idővel egyre több segédanyagot kaptunk a távoktatáshoz, de az átállás első hetében még nem álltak ezek rendelkezésre. A kisebbeknek általában valamilyen bibliai történetet feldolgozó rajzfilm linkjét szoktam továbbítani. Ezekből nagyon jók találhatók a YouTube-on, de vannak kevésbé megfelelőek is, így érdemes megválogatni, hogy mit osztunk meg a ránk bízottakkal. Ezt a módszert amiatt is részesítem előnyben, mert igyekszem olyan foglalkozásokat felépíteni, ami a lehető legkevesebb munkát ad a szülőknek, mivel úgy gondolom egyéb tantárgyakból épp elég magyarázni és segíteni való hárul most rájuk. De amennyire csak lehet, igyekszem megőrizni a személyességet a digitális hitoktatásban is, ezért a felsőseimnek videóüzenetet szoktam készíteni, melyet feltöltök a YouTube csatornámra, így legalább ők látnak és hallanak engem, nem csak egy tananyagot olvasnak, hanem például megoszthatom velük a témával kapcsolatos gondolataimat, magyarázatomat, személyes tapasztalataimat. Arra is törekeszem, hogy aktuális legyek: a jelenlegi nehézségeik feldolgozásában segítsem őket, így a tananyaghoz illesztve megjelent témaként a jelen rendkívüli helyzet is.
– Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával Ön úgy fogalmazott, hogy a hitoktatást szolgálatként, hivatásként éli meg. Azt is mondhatnánk, hogy a hittanársághoz vezető útja ki volt kövezve: a Svetitsben, majd a Szent Józsefben eltöltött diákévek után az Egri Érseki Papnevelő Intézet Szemináriumában folytatta tanulmányait, papnak készült. Hogyan lett az Isten általi meghívásából hittanári szolgálat?
– Már gimnazistaként éreztem Isten hívását, melyet ekkor még papi hivatásként értelmeztem, így érettségi után három éven át egyházmegyénk kispapja voltam. A szemináriumi évek alatt végig bennem volt a kétely, hogy képes lennék-e igazán boldog életet élni anélkül, hogy családot alapítanék. Arra jutottam, hogy nem, és mivel egy boldogtalan pap többet árt, mint használ, így inkább eljöttem a szemináriumból. A hitoktatói szolgálatomat hivatásként élem meg, melyben legfontosabb célom, hogy a gyermekekben pozitív Istenképet alakítsak ki és mindig egy kicsit közelebb vigyem őket Istenhez. A hitoktatás mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál is tevékenykedem, melynek jelmondata „A hit védelme és a szegények szolgálata”. Azt gondolom, hogy semmivel sem lehet jobban védeni a hitet, mint az Örömhír továbbadásával a következő generáció számára.
– Ön révbe ért. Meghallotta Isten kezdeményező hívását, válaszolt neki, rábízta az életét és most krisztuskövető hívőként szolgálja az Egyházat, a hívek közösségét. Milyen hitoktatóvá szeretne válni, milyen hitoktató Ön?
– Az ideális hitoktató szerintem elsősorban szent. Ettől én még messze állok, de törekszem. Minden nap kérem az Urat, hogy segítsen abban, hogy minden gondolatom, szavam és cselekedetem az Ő nagyobb dicsőségére váljon. A szentek egyik fontos tulajdonsága szerintem, hogy boldogok. Ez nem azt jelenti, hogy a jó hitoktató, vagy a jó keresztény soha nem rosszkedvű, vagy nincs rossz napja. Arra azonban törekszem, hogy lássák rajtam a diákjaim, hogy alapvetően boldog és kiegyensúlyozott vagyok, mert csak így tudom vonzóvá tenni számukra az életmódomat. Ami ezen kívül rendkívül fontos még, az a hitelesség. A diákjaim többsége szívesen fogadja a saját életemből hozott, hiteles példákat. Örülök annak, amikor megtapasztalom a diákjaim részéről, hogy szeretnek. Mivel Isten szeretet, így azt gondolom, hogy csak szeretetkapcsolaton keresztül lehet átadni belőle bármit is.
– A digitális távoktatásnak is biztosan vannak sajátosságai, melyből a hitoktatás is gazdagodhat, ugyanakkor hiányoznak a személyes találkozások, a hittanórák közösen megélt pillanatai. Bizonyára vannak régi, kedves emlékei, melyek mosolyt csalnak ma is az arcára?
– A hittanórák pozitív visszacsatolása, amikor csodálkozva kérdezik a gyerekek, hogy: „Már vége az órának?”, vagy amikor bizalommal fordulnak hozzám személyes problémáikkal. Ez most elmarad, viszont a digitális tanrend bevezetése óta megélénkült a szülőkkel való kapcsolat, különösen az alsósok esetében, mégpedig olyan mértékben, amire utoljára akkor volt példa, amikor még az iskolai hitoktatás korszaka előtt plébániai hittant tartottam és a foglalkozások végén jöttek a szülők a gyermekeikért. Akkor még volt lehetőség szülői visszacsatolásokra is, melyek az iskolai hitoktatás esetében szinte nullára csökkentek. Most viszont előfordult, hogy kaptam pozitív visszajelzést egy-egy szülőtől, például volt, aki megírta, hogy a küldött anyagok és feladatok segítettek a család számára a húsvétra való hangolódásban. Sajnos a távoktatásban nincs rá lehetőségem megkérdezni a gyerekeket, pedig a klasszikus, iskolai hittanórákat mindig azzal a mondattal szoktam zárni, hogy: „Van-e bárkinek bármi kérdése?” Egy ilyen alkalommal egy elsős kislány megkérdezte, hogy Barnus bácsinak elől miért nincs haja, így vágatja? Mondtam, hogy nem, kopaszodom, így nekem onnan már kihullott, ott már nem nő hajam. Mire egy másik gyermek azt mondta: De Barnus bácsi pont így szép! De emlékezetesek általában a vicces sztorik is… Egyszer az óra eleji ismétlésnél kérdeztem, hogy hány Isten van? Jött is a helyes válasz, hogy: Egy! Aztán tovább kérdeztem, hogy az egy Isten hány személy? Mire jött a felelet, hogy: 4! Kértem, hogy sorolja már fel azt a 4 személyt, mire érkezett a válasz: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek, meg az Amen.
© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet / Papp Erika