Az ökumenikus imahét a keresztény egyházak közös imahete, amelyet évről évre januárban rendeznek meg világszerte. Az imahét Paul Wattson (1863–1940) anglikán paphoz fűződik, aki 1908. január 18–25. közötti imanyolcadra hívta a keresztény hitű embereket, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
Paul Wattson
A keresztények közötti egység keresése volt a II. Vatikáni Zsinat (1962-65) egyik fő célkitűzése is, ahol fölmerült egy ökumenikus direktórium kidolgozásának igénye, mely hamarosan két részletben – az első 1967-ben, a második 1970-ben – látott napvilágot, s nagyon jó eszköznek bizonyult az ökumenikus erőfeszítések kibontakoztatásához, irányításához és összehangolásához.
A zsinat után felerősödtek a testvéri kapcsolatok azokkal az egyházakkal és egyházi közösségekkel, melyek nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, de megkezdődött és sokféle formát öltött köztük a teológiai dialógus. A Szentatya 1988-ban kiemelte, hogy “az ökumenikus mozgalom és a dialógus terjedése, az igény, hogy Isten egész népe jobban részt vegyen e mozgalomban, s annak szükséges volta, hogy pontos elméleti megalapozása legyen ennek a kezdeményezésnek, mindez föltétlenül megköveteli, hogy időszerű irányítást adjunk.”
Így ebben az egyre inkább szekularizálódó korszakban, mely a keresztényeket arra hívja, hogy Isten országának reményében közösen cselekedjenek, a katolikusok és a többi keresztény kapcsolatait, valamint a közöttük kibontakozó együttműködés különböző formáit szabályozó normák olyan megfogalmazást nyertek, hogy a Krisztus által óhajtott egység kiegyensúlyozottan és következetesen tudjon megvalósulni a II. Vatikáni Zsinat által kijelölt úton és elvek szerint.
A keresztények közötti egység keresésének elveit a katolikus Egyház pápai tanácsa az 1993-ban kelt direktóriumában foglalta össze. Eszerint az ökumenikus mozgalom – Isten terve szerint, aki az emberiséget el akarja vezetni az üdvösségre és az egységre Krisztusban a Szentlélek által – válasz Istennek az összes keresztényt az Egyház misztériumában a hitre hívó kegyelmi ajándékára. Ez a mozgalom a keresztényeket annak reményében hívja, hogy teljesen meg fog valósulni Krisztus imádsága: “hogy mindnyájan egyek legyenek”. A Krisztus új parancsa szerinti szeretetre hívja őket, mely a Szentlélek minden hívőt egyesítő ajándéka.
A II. Vatikáni Zsinat kifejezetten óhajtotta, hogy a katolikusok olyan szeretettel öleljék át az összes keresztényt, mely az igazságban le akar győzni mindent, ami elválaszt; reménykedve és imádkozva cselekedjenek a keresztények egysége előmozdításáért; az Egyház misztériumába vetett hitük ösztökélje és világosítsa meg őket úgy, hogy ökumenikus tevékenységüket annak az Egyháznak igaz megértése indítsa és vezesse, amely Krisztusban mintegy “szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének.”
Forrás:
Direktórium az Ökumenizmus Elveinek és Szabályainak Alkalmazásáról
(1993.III. 25.)