A sárospataki Szent Erzsébet-templom főoltára
November 19. Árpád-házi Szent Erzsébet liturgikus ünnepnapja. Erzsébet felismerte a nagylelkű Isten jóságát életében, s ezt saját nagylelkűségével akarta viszonozni. Tudta, hogy nem királyi származása és méltósága fogja őt az üdvösségre vezetni, hanem a szeretet gyakorlása a szegények, a betegek felé. Mindenkiben, akinek segített, felismerte Krisztust, és ez a felismerés tette őt valóban önzetlenné.
Szent Erzsébet életpéldája azt mutatja, hogy nem elegendő néha nagylelkűnek mutatkozni, nem elegendő időnként segíteni egy-egy rászorulónak, hanem az irgalmasság gyakorlása elkötelezettséget kíván. Valahányszor találkozunk az emberek nyomorúságával és szükséghelyzetével, igyekeznünk kell a legtöbbet adni nekik.
A mai evangéliumban ezt olvassuk: „Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” (Lk 6,36) Szent Erzsébet eszközzé akart válni az irgalmas Isten kezében. Tudta, hogy mindent Istentől kapott, amit csak birtokolt, ezért nagylelkűen segítette javaiból a szegényeket, így tette jelenvalóvá az irgalmas Isten jóságát számukra.
Az Erzsébethez fűződő egyik legismertebb történet az úgynevezett rózsacsoda. Egy alkalommal kötényében kenyeret vitt a szegényeknek. Férje megállította, megkérdezte, mit visz benne. Erzsébet azt felelte, hogy rózsát, s amikor megmutatta kötényét, valóban rózsák voltak benne. E történet alapján az ábrázolásokon a rózsák váltak Szent Erzsébet legfőbb ikonográfiai jelképévé.
| Erzsébet 1207. július 7-én született Sárospatakon. Szülei II. András király és merániai Gertrúd voltak. Életének első négy évében a magyar királyi udvarban nevelkedett, majd eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. A kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Német környezetben akarták nevelni, hogy jól elsajátíthassa új hazájának minden szokását. A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. Leendő anyósa, Zsófia asszony ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte. Nemcsak apró, túlzásnak minősített vallási gyakorlatai zavarták, hanem az is, hogy teljes természetességgel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Mindezeken túl pedig nem volt hajlandó alkalmazkodni az udvari élet előírt formáihoz, temperamentumos és szenvedélyes volt. Lajos vette védelmébe, és aránylag korai házassággal – Erzsébet tizennégy éves volt – szilárdította meg helyzetét a várban. Boldogságuk teljes volt, a feljegyzések szerint Erzsébet férjét hazavárva messzire elébe lovagolt, és csókokkal, viharos örömmel üdvözölték egymást. A szent életű asszony legbensőbb titka és egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Lajos tizennyolc évesen korában, apja halála után átvette a hatalmat Türingiában. Erzsébet a vár alatt nagy házat építtetett, befogadta a zarándokokat és koldusokat, és ápolta a betegeket. Az udvar rosszallása ellenére Lajos támogatta felesége jótékony cselekedeteit. Hat év boldog házasság után Erzsébet özvegy lett. Férje halála után gyermekeivel együtt el kellett hagynia a várat. Sokat nélkülözött, gúnyolták, elkergették, de béketűréssel viselte a megaláztatásokat. Városról városra járt, ahol szükség volt segítségére, dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat. Később Marburgba költözött, és belépett a ferences rendbe. Javait és élete hátralévő esztendeit a betegek és rászorulók gondozásának szentelte. 1228 nagypéntekén néhány ferences barát jelenlétében lemondott a világi javakról; kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket, és ő maga gondozta őket. 1231-ben november 16-áról 17-ére virradó éjszaka, huszonnégy évesen halt meg Marburgban. |
Forrás: Napi Evangélium, Magyar Kurír
© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet