„Élet – kenyér. Adhat-e az Eucharisztia életet?” mottóval az Eucharisztiát állította középpontba a XII. Nemzeti Kateketikai Kongresszus november 15. és 17. között Budapesten, ahol közös gondolkodásra gyűlt össze száznyolcvan katekéta és negyven pap, köztük 9 hitoktató és 5 pap a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye képviseletében. A Magyar Kurír írását közöljük.
Élet-e az Eucharisztia, kenyér-e számunkra? Hol táplálék számunkra? – ezen kérdésekkel való szembenézésre hívta az Országos Hitoktatási Bizottság (OHB) a katekétákat. Arra szólt a meghívás, hogy a résztvevők megtalálják saját válaszaikat, és ezen keresztül annak az útját, hogyan válik ez a titok továbbadhatóvá és foghatóvá a mai ember számára. Témaválasztásával a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) készületébe állt bele az OHB. A XII. Nemzeti Kateketikai Kongresszus (NKK) Élet – kenyér. Adhat-e az Eucharisztia életet? mottóval az Eucharisztiát állította vizsgálódása középpontjába, és témáját teológiai, biblikus, antropológiai, liturgikus, diakonális vonalon is körüljárta
A konferenciának a Feneketlen-tó partján álló Flamenco Hotel termei adtak otthont. A reggeli ima idején érkeztünk, a találkozó második napján. Ünnepi hangulatba csöppentünk, olyan közönségbe, amely azt sugározta, örömmel vesznek részt a programokon. Ahogy később megfogalmazták, ez sokuk számára a feltöltődés lehetősége, az itt átéltek segítségével kapnak erőt, lendületet a mindennapi, nehéz munkához. A program struktúrája ezt az igényt szolgálta. Az előadások és műhelymunkák váltakoztak; a napot ima foglalta keretbe; volt alkalom a kötetlen együttlétre, beszélgetésre, a csúcspontokat pedig a szentmisék adták. Pénteken este Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét és szólt a résztvevőkhöz a Szent Imre-templomban.
Füzes Ádám, az NKK-t előkészítőként, szervezőként és kísérőként segítő koordinátor elmondta: a program összeállításánál azt keresték, hogyan tudja a kongresszus a maga eszközeivel segíteni az Eucharisztiáról szóló tanítás továbbadását. Az előadások során a Martos Levente Balázs atya adta biblikus alap után Versegi Beáta nővér keresztény antropológusként a teremtés emberképéről beszélt, ember és Isten kapcsolatáról.
Pál Feri előadásának az Eucharisztia – örökkévalóság az időben címet adva az eucharisztikus kongresszusra való felkészülés folyamatának szempontjairól szólt. Fel tud-e ragyogni az, amik igazán vagyunk? – tette fel a kérdést, és ennek megvalósítását kihívásként állította elénk. Azt fogalmazta meg, hogy a lényeget kell felmutatnunk akkor, amikor 2020-ban a világ ránk figyel majd: a hívő ember kereszténységét, melynek alapja a bizalmi viszony Jézussal.
Ennek a kapcsolatnak kell átszőnie a politikai és a kulturális kereszténységet is. Akkor vagyunk hitelesek, ha világosan képviselni tudjuk, kik vagyunk, és miért vagyunk – mondta az előadó. – Az a kihívás, hogy meg tudjuk-e ezt valósítani, a lényeget tudjuk-e továbbadni. – A mentálhigiénés szakember előadása arra igyekezett felkészíteni, annak útját mutatta meg, hogyan tudja az ember erre a küldetésre alkalmassá tenni magát. Feri atya a pszichológia nyújtotta tudással vértezte fel hallgatóit, történetei élményszerűen, az átélés katarzisával segítették hozzá a résztvevőket, hogy rálépjenek erre az útra.
Pál Feri a házasságtörő asszony és Jézus találkozásából indult ki. Idézte a találkozás kulcsszavait: nem ítéllek el, menj és többet ne vétkezzél. E három, az elvárás mint norma, a belső erkölcsi felismerés és a spiritualitás átszőtte élet kölcsönösen feltételezi egymást, de a harmadik a maga megszentelt módján felülírja, felülmúlja az első kettőt.
Az „itt és most”-ból elindulva az úton lévő embernek át kell gondolnia a múlthoz és a jövőhöz való viszonyát. – A lelkipásztor rámutatott, a múlt az emlékezés terepe, és ennek helyes gyakorlatára tanított. „Az élő és eleven élet egyik fontos eleme az emlékezés.” Pál Feri atya három pontban foglalta össze azt a helyes viszonyulást, melynek révén erőt tud adni a múltba nézés. A tudatos emlékezés akkor erőforrás, ha életem pozitív fordulatait tudatosan ki tudom emelni, emléküket elevenen tudom tartani, valamint ha tudatossá tudom tenni életem csúcspontjait, és tudatosan pozitívan tudom befejezni élettörténeteimet. A csúcspont példájaként az előadó házasságkötését a szeretettség és elfogadottság csúcsélményeként megélt asszonyt hozta fel, akinek az erre való visszagondolás lendületet ad, ha önértékelésében elbizonytalanodik. Az élettörténet pozitív befejezéseként annak a párnak a történetét mondta el, akik a gyermekáldás elmaradásával keresték fel. Feri atya felismerte, az asszony gyerekként, váratlanul veszítette el édesapját. Nem vitték el a temetésre, és nem tudta feldolgozni gyászát. Meghívta az asszonyt egy gyászszertartásra, és kérte, írjon egy levelet az elveszített édesapának. A szertartás felszabadító hatása segített az asszonynak pozitívan lezárni a veszteséget. A párnak egy év múlva gyereke született.
A jövő felé fordulva az előadó arra hívta fel a figyelmet, hogyan kell célokat kitűznünk, hogy energiával telten éljük a mindennapokat. – A mentálhigiéné szerint az a szerencsés, ha az egyéni életcélok összefüggésbe kerülnek az embernél többel. Fontosak továbbá a hosszú távú célok, mert ezek segítenek felülemelkedni a rövid távon megélt kudarcokon, megtorpanásokon. Sőt, lehet gondolkodni halálon túlmutató célokban is – emelte ki az üdvösségre törekvés elsődlegességét Pál Feri. – Az időbeliség mellett fontos különbséget tenni külső és belső célok között, és a kettő közül a belső célokra – harmónia, fejlődés, boldogság – kell összpontosítani, mert az azok eléréséért való cselekvés sokkal inkább az egyén kezében van, míg a külső célok elérése ki van szolgáltatva a körülményeknek.
Feri atya továbblépve még egy megkülönböztetést tett: a belső célok között vannak énközpontú és nem énközpontú célok. Szemléltetésül egy történet következett. Egy esküvőn a jegyespár tévúton jár, ha azért van jelen, mert boldog akar lenni, és akkor tűzött ki jó célt – nem énközpontú célt – ha a társát, a mellette élőt szeretné boldoggá tenni.
„Ki az igazi – a tökéletes, a tündibündi? A Te vagy az igazi! azt jelenti, van nyűgös igazi, van kócos, van ideges és akár durva igazi is. Az igaziság kihívás felém, nem elvárás feléd. Kihívás, hogy mindennap lássam benned az igazit.”
Pál Feri érzéseket hívott elő, ugyancsak történetekbe ágyazottan. Elsőként arról beszélt, mennyire jólesik az embernek, ha észreveszik, ha figyelnek rá, mégpedig úgy, hogy valóban meglátják, milyen helyzetben van. Utalt szándékos vakságainkra, melyek azért jönnek létre, mert nem akarunk észlelni, a valóság érzékelése ugyanis kikezdené az egyensúlyunkat, begyakorolt biztonságérzetünket. Másodikként egymás megbecsülésének fontosságával foglalkozott, a másik iránti tisztelet kifejezésének fontosságával. Figyelmeztetett arra, hogy mennyire hibás kultúránk beidegződése, ami károsnak tünteti fel a dicséretet. „Ne dicsérd szembe!” – tartja a mondás, és ezzel elvitatja, mennyire lényeges emberlétünk számára a tisztelet, megbecsültség megélése. „Legyen elég bátorság bennünk, hogy megőrizve a realitásokat, büszkék legyünk egymásra!” – figyelmeztetett. Harmadikként a törődés és gondoskodás értékét emelte ki, mint olyan alapvető szeretetnyelvét, amit mindenki ért.
Felszabadult vidámságot közvetítő előadása történetekkel felvértezve indította el az embereket a válaszadás útján: Adhat-e az eucharisztia életet?
A konferencia négy műhelyre hívta a résztvevőket: Káposztássy Béla atya Ars celebrandi – az ünneplés művészete című műhelye a liturgiával foglalkozott. Az ünneplés látható, hallható, érezhető, ízlelhető és érinthető elemei hogyan segíthetik a kegyelem láthatatlan valóságának megnyilatkozását, megtapasztalását? – erre keresték a résztvevők közösen a választ.
Balázs Tamás, a Győri Egyházmegye hitoktatási bizottságának elnöke és Tóth Lászlóné, a Pécsi Egyházmegye pedagógia főmunkatársa a szentségi felkészítés katekumenális útjával foglalkoztak.
Versegi Beáta CB és Rochlitzné Homor Ottília a havi rendszerességgel, gyermekek számára tartott szentségimádás tapasztalatait osztották meg a résztvevőkkel.
Mindegyik műhely törekedett arra, hogy konkrét ötleteket adjanak, de arra is, hogy a résztvevőkben előhívják személyes élményeiket, gondolva itt az első hitélményre, a liturgiában való részvétel élményeire.
A nap szentmiséjét Erdő Péter bíboros mutatta be. Szentbeszéde a Magyar Kurír oldalán olvasható.
Az OHB 22 évvel ezelőtt kezdte meg a nemzeti kateketikai kongresszusok szervezését azzal a céllal, hogy a résztvevők az egyházmegyéket közösen érintő hitoktatási kérdésekről tárgyaljanak, cseréljenek tapasztalatot, és közös álláspontot alakítsanak ki aktuális témákban. 1996 óta kétévente rendezik meg a Nemzeti Kateketikai Kongresszust, melyre az egész országból és a határon túlról is érkeztek hitoktatók. Udvardy György pécsi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottságának elnöke meghívására minden egyházmegye képviseltette magát a tanácskozáson idén is.
Forrás: Magyar Kurír
© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet