A húsvét utáni 40. napon ünnepeljük Urunk mennybemenetelének napját, amit áldozócsütörtöknek is nevezünk, mivel csütörtöki napra esik, de liturgikus ünneplését az azt követő vasárnap, azaz húsvét hetedik vasárnapján tartjuk. Ekkor ér véget az egyházi évben a húsvéti ünnepkör, amely pünkösdig tart.
Urunk mennybemenetelének napján azt ünnepeljük, amikor Jézus – valójában már húsvétkor – testében is megdicsőülve felment az Atyához, de még negyven napon át megjelent az apostoloknak, hogy megerősítse őket hitükben és megmagyarázza nekik az ószövetségi írásokban róla szóló jövendöléseket.
A vasárnapi ünnepi liturgián Lukács evangéliumát olvassuk, mely így írja le Jézus mennybemenetelét:
Feltámadása után Jézus utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott el tőlük:
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon fel kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi. Én meg elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát. Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból.”
Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölemelkedett az égbe. Ők leborulva imádták. Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Állandóan ott voltak a templomban, dicsérték és magasztalták Istent.
(LK 24, 46-53)
Jézus megdicsőülése, mennybemenetele valójában már feltámadásával megtörtént. Az evangélista leírása szerint ezen a napon pedig végleg eltűnik az apostolok szeme elől. A korabeli értelmezések azt vallották, hogy Isten „odafent, a felhők feletti létben lakik”.
A mennybemenetel misztériumát egy francia domonkos szentírástudós, Pierre Benoit így magyarázza: „A halálon győzedelmeskedő Krisztus új életformát kezdett Isten mellett. Ő elsőnek lépett be a feltámadott életbe, hogy helyet készítsen választottjainak: egyszer majd eljön újra, hogy megdicsőült híveit bevezesse magával az örök életbe. (…) A feltámadt Krisztust az Atya felmagasztalta, és Úrrá tette minden teremtmény, az egész kozmosz felett.”
A mennybemenetellel a megdicsőült Jézus az Atya „jobbján ül”. Egy uralkodó jobbján ülni csak a társuralkodók joga volt egykoron, ami azt jelenti, hogy Jézus az Atyával együtt uralkodik a mindenség felett. Mennybemenetele az ő isteni mivoltának köszönhető isteni privilégiuma, mellyel végleg megvonta látható jelenlétét övéitől, de pünkösdkor kiáradó Szentlelkével folyamatosan jelen van a hívők közösségében, az Egyházban, amely az ő titokzatos Teste, ahol megváltó és megszentelő művét az idők végezetéig folytatja.
© Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet