Hitoktatói továbbképzést tartottak Kisvárdán

2019. február 21-én a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatói, illetve a Szent László Katolikus Intézmény tanítói és óvodapedagógusai rendhagyó továbbképzésen vettek részt Kisvárdán, a Római Katolikus Plébánia közösségi házában.   A meghívott előadó – Kósáné Csalah Anita mentálhigiénis szakember – a Carl Rogers, amerikai pszichológus által kidolgozott ún. asszertív kommunikáció elméleti- és…
Tovább…

Az Egyházmegyei Szavalóverseny nagykállói fordulójának eredményei

Az Egyházmegyei Szavalóverseny újabb elődöntőjét rendezték február 16-án, amikor a Nagykállói Esperesi Kerület általános iskolásai verseltek a nagykállói plébánia hittantermében.     “A verseny elhangzott költemények Istent dicsőítették. A rendezvényt az együttlétlét felett érzett őszinte öröm, a barátkozás, a közös imádság és a szeretet hangulata járta át, ahol kicsik és…
Tovább…

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kívül és belül – Kérdések és válaszok segítenek a készületben

Fábry Kornélt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) általános titkárát a Magyar Kurír munkatársa kérdezte a budapesti találkozó előkészületeiről, tudnivalóiról.   – Mikor lesz a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK)?   – 2020. szeptember 13–20. között rendezik meg Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.   – Mit jelent az eucharisztikus kongresszus…
Tovább…

Debrecenbe hívják egyházmegyénk fiatalságát

Az 52. Eucharisztikus Kongresszusra történő egyházmegyei felkészülés jegyében nagy szeretettel várják a leendő bérmálkozókat, fiatalokat, egyetemistákat 2019. március 2-án a debreceni Megtestesülés Templomba. A rendezvényt, amely nagy segítség lehet a bérmálkozás, a keresztény nagykorúság szentségének felvételére történő felkészülésben is, Palánki Ferenc püspök atya is támogatásáról biztosította.   A rendezők szándéka…
Tovább…

Az egyházak javára 2018-ban tett 1 százalékos rendelkezés automatikusan tovább él

Az egyházak javára tett 1 százalékos szja-felajánlást 2018 óta automatikusan figyelembe veszi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).     Az egyházak javára tett 1 százalékos szja-felajánlást 2018 óta mindaddig automatikusan figyelembe veszi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amíg a felajánló újabb nyilatkozattal meg nem jelöl egy másik technikai…
Tovább…

Együtt halad az úton a plébánia és az egyházmegyei fenntartású középiskola

Több alkalommal is érintettük már oldalunkon az ifjúságpasztoráció azon kérdését, amely külön-külön említi a plébániák és az egyházmegyei középiskolák fiataljainak a jelenlétét az Egyházban. Egyházmegyénk székesegyházának közössége, a debreceni Szent Anna Főplébánia konzorciumi partnerével, a Forrás Egyesülettel, valamint a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium ─ az EFOP-1.3.7-17-2017-00230…
Tovább…

Isten jelenléte nem maradt nyom nélkül – Elsőáldozók találkoztak Debrecenben a NEK jegyében

Az 52. Eucharisztikus Kongresszusra történő egyházmegyei felkészülés jegyében a leendő elsőáldozókat fogadták 2019. február 2-án a debreceni Megtestesülés Templomban egy rendhagyó, gyermekközpontú közös készületen. A tanúságtevő előadó Elek László jezsuita atya, miskolci iskolalelkész volt. A rendezvényről a házigazda plébánia hitoktatója, Jakab Zsuzsa írását adjuk közre.   2019. február 2-án a…
Tovább…

Balázsáldás Szent Balázs püspök ünnepén

A középkorban 14 őskeresztény vértanú tisztelete alakult ki, akikről a hagyomány úgy tudja, hogy haláluk előtt különleges kegyelmet és ígéretet kaptak Istentől bajba került felebarátaik megsegítésére. Közéjük tartozik a február 3-án ünnepelt Szent Balázs püspök is, akinek a balázsáldás szertartásában kérjük közbenjárását.     Szent Balázs örmény születésű volt, és…
Tovább…

Gyertyaszentelő Boldogasszony – Urunk bemutatásának ünnepe február 2-án

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, amikor Szűz Mária, negyven nappal Jézus születését követően bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A mózesi törvény ugyanis előírta két gerlice vagy galambfióka áldozatként felajánlását, mellyel az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A bemutatáskor jelen volt a templomban Anna prófétaasszony és az agg Simeon…
Tovább…

A Kisvárdai Esperesi Kerületben is szavaltak a hittanosok

Az Egyházmegyei Szavalóverseny elődöntőjét a Kisvárdai Esperesi Kerületben január 26-án rendezték a Kisvárdai Római Katolikus Plébánia közösségi házában. A kerület több településről érkeztek hittanos gyermekek (Ajak, Baktalórántháza, Kékcse, Kisvárda, Komoró és Újdombrád), hogy megmérettessenek az elődöntőben. A napot Linzenbold József esperes, plébános atya nyitotta meg, majd mintegy 60 tanuló szebbnél…
Tovább…

Hitoktat-ok: “Jézus a tanúságtételben való aktív közreműködést kívánja tőlünk”

Köztünk élnek, ismerjük őket plébániáink közösségeiből; rájuk bíztuk legdrágább kincseink, a gyermekeink hitéleti oktatását. Ők a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében szolgáló hitoktatók, akik az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet honlapján megjelenő sorozatban vallanak hitükről, személyes küldetésükről.   Demecser 4200 lelket számláló település Szabolcs megyében. A 2015-ös népszámlálási adatok szerint lakosainak valamivel kevesebb, mint fele…
Tovább…