Ha úgy tudnánk élni, hogy összefogunk, és minden tőlünk telhetőt megteszünk a többiekért, a ránk bízottakért, a szeretteinkért, akkor a mi életünkben is világra jönne az isteni szeretet – vallja a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye püspöke. Palánki Ferenc katolikus püspök a vele készített interjúban arról is őszintén beszélt, hogy fiatalon segédmunkásként is dolgozott, s ennek az időszaknak köszönhetően tud mindenkivel együttérezni. De elárulta azt is, hogy régen futballozott, és még a Fradi-pályán is rúgott gólt… Palánki Ferenc megyéspüspökkel, kinevezésének második évfordulóját követően a Hajdú Online munkatársa készített interjút
Több mint két éve él Debrecenben. Milyenek a benyomásai, sikerült-e megismerkednie a cívisvárossal, hogy érzi magát?
Nagyon jól érzem itt magam, megszerettem ezt a várost. 2015. november 14-e óta töltöm be a debrecen–nyíregyházi megyés püspöki tisztséget. Bevallom, mielőtt idehelyezett a Szentatya, összesen ötször jártam a városban. Most pedig már – úgy szoktam mondani – GPS nélkül is hazatalálok.
Nagyon kedvesen fogadtak az emberek, az egyházunk hívei, a papjaink, a testvéregyházak vezetői, de ugyanezt elmondhatom a város vezetőiről, közéleti személyiségeiről is. Szent II. János Pál pápa által alapított egyházmegyénk mindössze huszonkét éves volt, amikor átvettem Bosák Nándor püspök atyától. Ő első püspökként szépen, higgadtan, szelíd határozottsággal építette ki az új egyházmegye szervezetét. Nekem ezt az utat kell folytatnom, s bízom abban, hogy közös munkával sikerülni fog, és megfelelek az elvárásoknak.
Miért döntött úgy annak idején, hogy Isten szolgálatába áll?
Nógrád megyei kis faluból, Csesztvéről származom, ahol egyébként Madách Imrének az egyetlen magyarországi emlékhelye található. Madách Imre ott lakott nyolc éven keresztül a családjával, Csesztvén születtek a gyermekei, akiket a falu kicsiny Árpád-kori templomában kereszteltek meg, ahol engem is. Polgári gimnáziumban érettségiztem Balassagyarmaton, és az érettségi után műszaki főiskolára jártam Győrbe. Vezetékes távközléstechnikai üzemmérnök lettem, és utána még másfél évet dolgoztam a szakmában. A katonai szolgálat teljesítése után jelentkeztem Esztergomba a teológiára. Ehhez tulajdonképpen szükséges volt ez az előéletem, hogy felismerjem, mi az én dolgom ebben a világban, mi is az én igazi hivatásom. Hívő, vallásos családban nőttem föl, a nagyszüleim és a szüleim is a hitre neveltek. Akkor lett személyes ez a hit, és éreztem erősebben a hívást, amikor felismertem, hogy Isten nemcsak létezik, hanem jelen van az életemben. Nekem nem feltétlenül az a dolgom, hogy összekössem az embereket a telefonnal, telefonvezetékkel, hanem sokkal inkább arra kell figyelnem, miről, hogyan és milyen szeretettel beszélgetnek egymással. Szoktam mondani az egykori kollégáimnak, hogy áttértem a vezetékesről a vezeték nélküli távközlésre – az Istennel való beszélgetésre.
Egy évig segédmunkásként is dolgozott.
Így van. Elsőre nem vettek fel a műszaki főiskolára. Akkor tapasztaltam meg a fizikai munkának a nehézségét és az értékét. Azt, hogy milyen sokan vannak, akik kétkezi nehéz munkával keresik meg a kenyerüket nap mint nap. Megtanultam, hogy vannak olyan szakmák vagy feladatok, amikben nem lehet ügyeskedni, hanem keményen kell dolgozni hidegben és melegben egyaránt. Úgyhogy nekem ez a tapasztalat arra is jó volt, hogy valóban együtt tudjak érezni a fizikai munkásokkal. Ugyanakkor rádöbbentem arra, hogy talán egy kicsit több van bennem, és a képességeimet, a talentumokat jobban föl kell használnom, ahogyan Jézus a példabeszédében is bátorít bennünket. Ezért olyan szorgalommal kezdtem tanulni, hogy a második felvételin már nem volt kérdés, fölvesznek-e. De az is hozzájárult az érlelődési folyamathoz, hogy belekóstoltam a fizikai munka világába.
Emlékszem, előfordult, annyira hideg volt, hogy amikor a vezetékeket kötöttem össze, hozzáfagyott a kezem a csavarhúzóhoz. Nehéz munka volt a kábelgödrök ásása, a szakadás és a zárlatok elhárítása is. Vasúti töltések oldalában, krampácsolt kövek között kellett megtalálni a kábelt – szóval, voltak azért kalandjaim.
Mit emel ki a 2017-es év tennivalói közül a katolikus egyházmegye szempontjából?
2017-ben Szent László évéhez mint civil kezdeményezéshez örömmel csatlakoztunk, különös tekintettel arra, hogy az egyházmegyénk védőszentje is a szent magyar király. A Szabolcsi Zsinat 925 esztendeje a mi egyházmegyénk területén, Szabolcs nevű községben, a földvárban volt megtartva, amit tulajdonképpen Szent László király hívott össze. Volt egy szép ünnepségünk, ahol az ünnepi szentmisét dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatta be, és akkor Potápi Árpád államtitkár úgy köszöntötte a megjelenteket, hogy ennyi egyházi és világi méltóság utoljára talán csak 925 esztendeje volt a kicsiny faluban. Igyekeztünk ezt az esztendőt a Szent László-év tematikája szerint átélni, ráirányítani a figyelmet az ő szikla hitére, szilárd jellemére, emberségére, arra az odaadottságra, ahogyan ő a királyi méltóságát szolgálatnak tekintette. Ez annak volt a következménye, hogy élő kapcsolata volt az Istennel, sokat imádkozott, virrasztott, elmélkedett, gondolkodott, hogy hogyan kellene továbblépni az ország vezetésében. Szent László nagyon sok mindenben példát ad számunkra, abban is, hogy miként végezzük a hétköznapi dolgainkat, a feladatainkat, a hivatásunkat. Ezeket akkor tudjuk igazán jól és a szeretet parancsa szerint teljesíteni, ha odafigyelünk az Istenre. Az a fontos, hogy figyelembe véve Szent Benedek jelmondatát – miszerint: „Imádkozzál és dolgozzál! – Ora et labora!” – egyensúly legyen e két tevékenységünk között, az imádságunk és a mindennapi munkánk között. Az is öröm volt számunkra, hogy az év során Győrből elhozták Debrecenbe Szent László koponyacsont-ereklyéjét, ami 430 éve nem hagyta el Győr városát. Most az első útja Debrecenbe vezetett. Innen Nagyváradra vitték, majd a Szabolcs községben megtartott központi ünnepségünkön is jelen volt. Én is igyekeztem ebben az évben az egyházmegyénkben található tizenhárom Szent László-titulusú kápolnát, templomot fölkeresni, úgyhogy ilyen szempontból is szép, emlékezetes ünnepségsorozatunk volt.
Ezekre is építve, a következő időszakra mik a legfontosabb feladatai az egyházmegyének?
A Szentatya, Ferenc pápa 2018-ra püspöki szinódust hirdetett, amelyet Rómában, a világ püspökeinek részvételével tartanak. Fő témája az ifjúság és a hivatás lesz. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy a fiatalok hogyan találhatnak rá hivatásukra, és azokra a megoldásokra, amelyek az életben foglalkoztatják őket. A Szentatya látja, hogy mennyi negatív hatás éri az ifjúságot, és emiatt tartja ezt nagyon fontosnak. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági referenseként én fogom képviselni a magyar egyházat október 3. és 28. között ezen a szinóduson, Rómában. Ennek az előkészítésével sokat kell majd foglalkoznom, de az egyházmegyében is nagyon fontos és hangsúlyos a fiatalok szerepe, szolgálata. Szeretnénk egyre több módon megszólítani őket, s éppen ezért fontos számomra, hogy engem is el tudjanak érni, például a Facebook közösségi oldalon is. Nekünk is ott kell lennünk, ahol a fiatalok vannak, és megszólíthatóknak kell lennünk. A fiatalság, az ifjúság valójában a nagy kérdések ideje – de a nagy válaszok megtalálásának is az ideje kell, hogy legyen. Ebben nekünk, felnőtteknek felelősségünk, feladatunk van: nem megmondanunk kell nekik a válaszokat, hanem segíteni abban, hogy ők találjanak rá. A hivatással kapcsolatban is útmutatást kell adnunk, tudván, hogy minden munka hivatás tud lenni, még a segédmunka is, ha másokért végezzük. Az elköteleződésben is segítséget kell nyújtanunk. Ezzel kapcsolatban egy olasz professzor, Amadeo Cencini fejtette ki, hogy az elköteleződés nehézségei onnan származnak, hogy a mai fiatalság tulajdonképpen atyátlan, apátlan társadalomban él, nem tapasztalják meg a gondoskodó apai szeretetet, ez csak nagyon kevés fiatalnak adatik meg. Ezért hangsúlyos a család, a családi hivatás, hogy arra is igent tudjanak mondani. Segítsük őket, hogy találjanak rá a párjukra, legyenek képesek elköteleződni. A professzor szerint azért nehéz az elköteleződés a mai világban, mert a fiatalok nem érzik, hogy az ő életük jóváhagyott élet. Csak a „jóváhagyott életű” emberek tudnak igazán elköteleződni. Abban kell tehát erősítenünk a fiatalokat, hogy „Jó, hogy vagy, fontos a te életed, a léted. Életed végtelen értékű, szerethető vagy, és képes vagy te is szeretni.” Ezeket kell közvetíteni a fiatalok felé, amely nagy felelősség. Rómában, mielőtt a püspökök erről tanácskoznának, a Szentatya kikéri a fiatalok véleményét. A Vatikán honlapján megtalálható egy kérdőív, amely a szia.katolikus.hu oldalon magyarul is kitölthető. Ezen a felületen minden 15 és 30 év közötti fiatal elmondhatja a véleményét. Ezt összegezzük, és eljuttatjuk a szinódusi titkárságra, mert a Szentatya azt mondja, hogy a szinódusnak nem a püspökök, hanem a fiatalok a főszereplői.
Családi alkalom advent és karácsony ünnepköre is. Erről mi az üzenete a katolikus egyháznak a ma embere számára?
Mindenképpen tudatosítanunk kell azt, hogy a karácsony Jézus Krisztus, Isten Fia születésének az ünnepe. Ő nem ragaszkodott ahhoz, hogy palotába, királyi családba, kényelmes körülmények közé szülessen.
Egy dologhoz viszont ragaszkodott: családba szülessen, ahol szeretetközösség veszi Őt körül, így a Szent Család, Szűz Mária, Szent József és a Kisjézus példaképe lehet minden családnak. Hogyan kell élni? Úgy, hogy a középpontban maga az Isten legyen, és róla szóljon az életünk. Mert akkor tudjuk igazán jól szeretni egymást, az életünket jól alakítani, formálni, ha az Ő szeretetközegében élünk. Ezért az egyház üzenete karácsonykor, hogy Jézus Krisztus, Isten Fia eljött erre a világra, azért, hogy megtanítson minket élni, szeretni. Ha megtanulunk tőle igazán egymásért élni, megtenni egymásért mindent, ami tőlünk telik, akkor családjaink boldogok lesznek. Karácsonykor a betlehemi jászolra tekintünk, azt látjuk, hogy összefogott a mindenség, és így jött a világra az Isten Szeretete. Minden és mindenki hozzátette azt, amit tudott. A föld barlangot adott, az ég csillagot, a növények szalmát, az állatok meleget, és az egyszerű emberek, a pásztorok élelmet vittek a Kisjézusnak. A gazdag bölcsek kincseket vittek, az angyalok dicsőítő éneket, Mária és József az „igen”-jét. Ha mi is úgy tudunk élni, hogy összefogunk, és a többiekért, a ránk bízottakért megteszünk mindent, ami tőlünk telik, akkor a mi életünkben is világra jön ez az isteni szeretet!
Hogyan és milyen körben töltötte a karácsonyt?
A hagyomány szerint a papnövendékeink hazaérkeztek Egerből, Budapestről, illetve Rómából, és mi együtt ünnepeltünk itt, Debrecenben, a püspöki székházban. A város papjait is meghívtuk közös vacsorára, ünnepségre, gyertyagyújtásra. Később Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitával és az ő papnövendékeivel közösen kántáltunk, énekeltünk. A szenteste csúcspontja az éjféli mise volt, amely a Szent Anna-székesegyházban zajlott.
Palánki Ferenc 1964. március 11-én született Balassagyarmaton. Diplomadolgozatának témája a távbeszélő-technika témakörben a ceglédi góckörzet automatizálási terve volt. 1989 és 1994 között az Esztergomi Hittudományi Főiskola növendéke volt. Ezután a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetében szerzett licenciátust. 1994. június 18-án, 30 éves korában szentelték pappá.
2010. december 27-én XVI. Benedek pápa fidolomai címzetes püspöknek és egri segédpüspöknek nevezte ki. Püspökké 2011. február 26-án szentelték az egri főszékesegyházban. Püspöki jelmondata: „Jézus a feltámadás és az élet”. Ezt követően érseki helynöki kinevezést kapott, és megbízták Miskolc lelkipásztorkodásának irányításával, majd általános helynöknek nevezték ki. A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye megyés püspökének 2015. szeptember 21-én nevezte ki Ferenc pápa. Beiktatása a debreceni Szent Anna-székesegyházban volt, 2015. november 14-én.
Szabadidejében Palánki Ferenc nagyon szeret olvasni és kirándulni. Kedveli a sportot is, korábban a papi labdarúgó-válogatott oszlopos tagja volt, a régi Fradi-pályán még gólt is lőtt a színészek csapatának.
Forrás: Hajdú Online
Fotó: Matey István