Június a papszentelés hónapja, országszerte áldozópapokat szentelnek fel az egyházmegyék püspökei. A papszentelés minden pap életének legnagyobb ünnepe, hiszen ezáltal állhat Isten és ember szolgálatába. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök a Szent Anna-székesegyházban június 23-án ünnepi szentmisén szenteli pappá Németh István és Dobai Barna Ottó diakónusokat. Németh Istvánnal a Svetits Katolikus Gimnáziumban beszélgettünk.
– Ön jelenleg Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban szolgál diakónusként. Plébániai feladatai és tanulmányai mellett a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban hitoktatóként is részt vesz az egyházmegye életében. A közelgő papszentelés nyilván nagy ünnep az életében, mégsem látni a tekintetében felfokozott izgatottságot…
– Kisgyermekkorom óta készülök rá, hogy ha minden jól alakul, 2018-ban szentelnek majd pappá, erre várok sok-sok éve. De még
nem tudok csak erre a dologra figyelni, mert nagyon sok teendőm van Nyíregyházán. Hitoktatóként szolgálok, besegítek az ifjúságpasztorációs munkába egy középiskolában, közben diplomázok pedagógiából, éppen a szakdolgozatomat írom, záróvizsgára készülök. A diakónusszentelésemre visszaemlékezve, ott nagyon jól jelen tudtam lenni, megéltem a pillanatot. Nyilván rengeteget segített előtte a lelkigyakorlat, az elcsendesedés. Gondolom, hogy a papszentelés szertartását is teljességgel meg tudom élni. A jezsuitáknál tanultam, hogy minden élethelyzetben, mindig teljes valónkban jelen legyünk.
– Elcsépelt lehet a kérdés, ugyanakkor meglehetősen személyes választ szoktak adni rá: mi volt a motiváció, ami a papi hivatás felé terelte Önt?
– Elég távolról kell indulnom, amikor ezt a kérdést megválaszolom. A családom nem debreceni származású. Hívő katolikus barkó palóc őseim vannak, akik Ózd környékén élnek, de én már Debrecenben születtem. Hárman vagyunk testvérek és nagyon jó neveltetést kaptunk a szüleinktől. Pályaválasztásomban a vallásos neveltetésem is nagy szerepet játszhatott, ahogy azok a plébánosok és papok is, akik viselkedésükkel, személyiségükkel akaratlanul is befolyásolhatták a döntésemet. Egy meghatározó emlék négyéves korom tájékáról, amikor először fogalmazódott meg bennem a gondolat… Egyszer Fodor András atya leült velem vonatozni, ami a kedvenc játékom volt, és akkor mondtam először, hogy én is pap szeretnék lenni. De Krakomperger Zoltán atya is gyermekkorom nagy példaképe, aki abban az időben volt itt a káplán. Ebből adódik, hogy gyermekként sokat játszottam „paposat” és miséket is tartottam. Aztán biztosan a templomi közösség is hatott rám: a debreceni Szent Család Plébániához tartoztunk, ahonnan rengeteg szép emléket őrzök magamban.
– Beszélgetésünk helyszíne a hivatásválasztását szintén meghatározó, nagymúltú Svetits Katolikus Gimnázium és Általános Iskola Debrecenben, ahol Ön négy óvodás és hat általános iskolás évet töltött az iskolanővérek növendékeként, ahonnan már egyenes út vezetett a papi szeminárium irányába.
– Középiskolába a Fazekas Mihály Gimnázium matek tagozatára jártam. Érettségi előtt jeleztem a püspök atyának, hogy kispapnak szeretnék jelentkezni. Felvételt nyertem és az Egri Érseki Papnevelő Intézetbe kerültem, ahol két évet töltöttem. Aztán következett három év Rómában, ahol a Pápai Német-Magyar Kollégiumban hallgatója voltam. A mostani év a hatodik évem, amelynek a végén pappá szentelnek június végén Debrecenben.
– A papszentelést követően Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök dönt arról, hogy hol folytatódik az immár papi szolgálata. Tudja már, hogy merre tovább? Milyen lehetőségek állnak Ön előtt?
– Az én helyzetem speciális, mert püspöki és saját döntés nyomán visszamegyek Rómába tanulni. Az alapképzésünk Rómában mesterteológia, viszont a Kollégium elvárja tőlünk, hogy magasabb szintű tanulmányokat is folytassunk. A mesteri és a doktori szint között van egy tudományos fokozat, amit mi licenciátusnak nevezünk. Én ezt a licenciátust végzem el, ami négyéves időszakot jelent, miközben biblikumot fogok tanulni, a Bibliát fogom behatóbban tanulmányozni eredeti nyelven, ami nyilván a holt nyelvek: ógörög, héber tanulását is jelenti egyben. A célokat, terveket illetően pedig arra törekszem, hogy valami kicsit mindig belevigyek a mindennapokba abból, amit tanultam, függetlenül attól, hogy hol és milyen papi beosztásban leszek… Mostanság, amikor néha prédikálok a szentmiséken Nyíregyházán vagy órát tartok a diákoknak, a jezsuitáktól hozott Szent Ignác-i lelkiségből igyekszek gondolatokat elültetni a mondanivalómban.
– A pappá szentelendő diakónusuk papi jelmondattal, egy olyan gondolattal indulnak el szolgálatuk útján, amellyel azonosulni tudnak, és amely magában hordozza hivatásuk mélységét. Ön kitől választott jelmondatot?
– Joel proféta könyvéből választottam jelmondatot, mert nagyon kellemes emlékek fűznek ahhoz az időszakhoz, amikor Rómában a prófétizmust tanultam, és a szívemnek ez egy nagyon kedves tudományág. Így hangzik a jelmondat: Ujjongjatok és örüljetek az Úrban! Azért a választás, mert mindig nagyon fontos volt számomra az Úrban való öröm. Közel áll hozzám ez a gondolat, mivel egy kicsit az életcélom is, hogy ezt mindig megtaláljam az életem során. Hogy amikor majd egyszer visszatekintek, akkor azt lássam, hogy valóban örülni és ujjongani tudtam az Úrban, hogy ez egy jó élet volt… Úgyhogy ezt az örömet minden nap próbálom magamban feléleszteni.
@ Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet / PE